Lehet félni: A Mercedes felhasználta zsetonjait

F1

2015. szeptember 3. csütörtök, 19:39

A szezon kezdete óta még nem fejlesztett erőforrásain a Mercedes, ám ezt most, az Olasz Nagydíj előtt megtette a csapat. A frissítéssel már a 2016-os teljesítményjavulást célozzák.

A Mercedesnek 7 felhasználatlan zsetonja maradt a február végéig engedélyezett fejlesztési időszak utánra, amit a szezon során bármikor szabadon felhasználhattak, ahogy a Ferrari és a Honda korábban már hozzá is nyúlt a hajtáslánc elemeihez ezen lehetőséget kihasználva.

Dppi_00115011_766

A brackley-i csapat eddig tartogatta a zsetonokat, de meglévő teljesítményelőnyük miatt nem is kellett velük sietniük, illetve a motorok életciklusát sem akarták megtörni emiatt. Idén eddig Nico Rosberg és Lewis Hamilton alatt is végzetes meghibásodás nélkül működött az összetett, hat különböző részegységből álló erőforrás, és a csapat most döntött úgy, hogy Monzára mindkét pilótánál átvált az idei harmadik szabadon felhasználható motorra.

Az új egységeket pedig már felfrissített változatban kapják meg a pilóták erre a hétvégére. Mind a hét zseton felhasználásával a csapatnál azt remélik, hogy motorjaik üzemanyag-hatékonysága és megbízhatósága tovább javul, miközben leadott teljesítmény terén is előrelépésre számítanak. Elmondásuk szerint azonban mindezzel már a következő szezonra készülnek, a mostani frissítésektől a 2016-os szezonban még többet várnak majd.

Forrás: www.formula.hu – RSS