LEN Kupa – Háromgólos előnyben a Honvéd

image Háromgólos előnyt szerzett a Honvéd férfi vízilabdacsapata a görögországi visszavágóra a Panioniosz ellen a LEN Kupa elődöntőjének szerda esti, budapesti első mérkőzésén.

    Eredmény, LEN Kupa, elődöntő, 1. mérkőzés:
Groupama-Honvéd – Panioniosz (görög) 12-9 (4-3, 5-3, 1-2, 2-1)
————————————————————–
a magyar góldobók: Szívós 5, Tóth M. 3, Salamon 2, Hárai, Bátori 1-1

    Vitézül bekezdett a magyar kupagyőztes a Kőér utcai találkozón: Hárai Balázs pompás centergóllal már az első támadást eredményesen fejezte be, majd Szívós Márton pillanatai következtek, a szintén válogatott játékos egymás után háromszor is hatalmas bombát küldött a görög kapuba (4-1). A harcos athéni alakulat azonban nem tört meg a bravúros magyar rajttól, és az első szünetre felzárkózott 4-3-ra.
    Mi több: a folytatásban emberelőnyből újfent a vendégek támadtak hatékonyan (4-4), de Bátori Bence ügyesen "kopírozta le" Szívóst, és Tóth Márton lökete is hasonlóképpen célt ért (6-4). Majd ki más, mint az ötször (!) is eredményes Szívós következett megint, aki hatalmas kapufás, utána pedig "sima" balsarkos góllal alakította 8-5-re az állást, Salamon Ferenc révén – büntetőből – pedig már 9-5-re húzott el a magyar együttes.  
    A meccs második félideje 9-6-ról indult, de rövidesen 10-6 lett, mert Salamon másodszor is biztos kézzel vágta a hálóba az ötméterest. Hasonló módon válaszolt a Panioniosz, majd fórból 10-8-ra jöttek fel a vendégek, miközben a Honvéd-akciók sikertelenek maradtak.  
    A záró nyolc perc viszont Tóth-góllal kezdődött (11-8), s négyre is visszahízhatott volna az előny, ám a meccs embere, Szívós ezúttal rontott: mellé lőtte a büntetőt. Tóth viszont nem hibázott: emberelőnyben parádésan pattintotta a kapuba saját harmadik, s csapata 12. találatát (12-8). A sokadik 6 az 5 elleni játékban a görögök egyszer csak bevették az amúgy remekül védő válogatott hálóőr, a kétszeres olimpiai bajnok Gergely István kapuját (12-9), így nehéz, de azért döntőbe jutást ígérő mérkőzés vár Athénban a Honvédra.
    A visszavágót március 9-én játsszák.