Lesz magyar tornász a párizsi olimpián!

Mészáros Krisztofer olimpiai kvótát szerzett az antwerpeni torna-világbajnokságon azzal, hogy a vasárnapi csapatverseny eredményei alapján bejutott a csütörtöki egyéni összetett döntőbe.

MATSZ
Fotó: MATSZ

A győriek versenyzője az egyéni összetettben elért eredménye alapján harcolta ki a párizsi indulási jogot, ezt pedig már a Nemzetközi Torna Szövetség (FIG) is hivatalossá tette.

Az Eb-ezüstérmes Mészáros a 17. helyen jutott be a csütörtöki egyéni összetett döntőbe (81.933 pont), de az olimpiai kvalifikációs szabályok szerint előle „kiesnek” azok a versenyzők, akik már rendelkeznek kvótával, így végül – ezt figyelembe véve – negyedikként zárt.

A szabályzat szerint ugyanis a férfiaktól nyolcan lettek olimpikonok, akik – csapat tagjaként – még nem harcolták ki azt, hogy ott legyenek a francia fővárosban.

Mészáros Krisztofer: Az egyik szemem sír, a másik nevet

„Ez egy nehéz helyzet most, hiszen a saját olimpiai kvótámnak nagyon örülök, de nagyon szomorú vagyok, hogy a csapatkvóta nem sikerült. Az első szert, a nyújtót nagyon elszúrtuk, egyikünk se maradt fent a szeren, de utána csapatszinten annyira össze tudtuk magunkat szedni, hogy aztán egy rontás se volt. Ebből is látszik, hogy milyen jó a csapatszellem. Máskor talán valahogy jobban fel kell készülnünk az első szerre, de igazából nem tudjuk, mi történt, majd biztos kielemezzük, és remélem, kiderül. Nem gondolnám azt, hogy berántottuk egymást, mert attól, hogy az első hibázik, a további 3 gyaki jó lehetett volna. Ráadásul olyan elemeket rontottunk, amelyeket nem szoktunk. Persze mindenki izgult kicsit, volt rajtunk teher, hiszen az eddigi eredmények és pontszámok alapján tudtuk, hogy reális lehet a csapatkvóta, de szerintem nem ezért rontottuk az összes nyújtógyakorlatot. Nem tudom…., valamiért így történt. Úgy vagyok vele, hogy minden a javunkra válik, és majd 2028-ra kvalifikálunk csapattal. Az egyéni összetett döntőm és az elért pontszámom miatt nagyon boldog vagyok, és az is nagy örömmel tölt el, hogy kijutottam az olimpiára, ezzel egy régi nagy álmom vált valóra.”

Mészáros Krisztofer
Mészáros Krisztofer. Fotó: MATSZ

Kovács István, szövetségi kapitány: Nehezen, nagyon nehezen találom a szavakat…, nem könnyű bármit is mondani

„A fiúk el vannak keseredve, sírnak. Nyújtón 41 pontot tudunk csinálni, és azzal ott lettünk volna a 12-ben. Olyan elemeket rontottak, például a Kacsovot, amelyet nem szoktak,…nem is értem. Az első szernél már tudtam, hogy elúszott minden, mert az nem fér bele, hogy három rontott gyakorlat maradjon bent, hiszen itt tizedeken múlnak a helyezések, és 4-5 pont csakúgy elment. Ez akármelyik nemzet csapatát lenullázta volna. Megmondom őszintén, nem tudom, mi történt, hiszen soha nem hibáztak ilyen elemekben. Lassúak is voltak, de szerencsére utána elkapták a fonalat. A melegítésnél rendben volt minden, meg az itteni edzéseken is, ahogy odamentek az első szerhez, a nyújtóhoz, ott valami történt. Az rendben, hogy egy ember hibázik, de hogy mind a négyen… Csak azt tudom mondani, hogy nem tudom. Talán megilletődtek, mert jól felkészültek, az egész felkészülés alatt nem volt annyi hiba nyújtón, mint most. Nagyon sajnálom a fiúkat.”

Altorjai Sándor, a magyar csapat vezetője

„Ismét lesz férfi tornász az olimpián, ez pozitív. A csapat esetében mertünk nagyot álmodni, de sajnos az álmok nem váltak valóra.  A srácok becsületére legyen mondva, a rossz kezdés után, ami a nyújtót jelentette, becsülettel végigversenyezték a nap hátralévő részét, és ott már jobban teljesítettek, de az első szeren négy és fél, öt pont maradt a csapatban, és ekkora hátrányból lehetetlen felállni. A 11-12. helyhez pont ez a pontszám hiányzott, ebből senki se tudott volna felállni. Ha egyet kihagysz a tornában, akkor minden álom elmegy. Itt sajnos nem lehet, hogy a 85. percben feltámad a csapat, és rúg két gólt. Sajnos, a mi sportágunkban nincs ilyen. Mészáros Krisztofer olimpiai kvótája viszont örömteli. A jövő évi Világkupákon és az Európa-bajnokságon egyébként további olimpiai kvalifikációt lehet majd szerezni…”

Forrás: MATSZ

Post Views: 1

JochaPress