“Létfontosságú, hogy jól kezdjük a szezont” – Pioli

A Milan számára is megkezdődik a 2020/2021-es Serie A szezon, a csapat az első mérkőzését a Bologna ellen játssza. Stefano Pioli megtartotta meccs előtti sajtótájékoztatóját.

A BOLOGNÁRÓL
“Egy motivált csapat ellen fogunk játszani, de mi is azok vagyunk. Biztos vagyok benne, hogy a legutóbbihoz képest egy teljesen más mérkőzés lesz. A játékstílusuk megváltozott és az agresszív játékot helyezik előtérbe, ami okozhat problémákat. A Bolognában megvan a minőség és egységesnek kell lennünk ellenük. Magabiztos vagyok a tekintetben, hogy jól felkészítettem a csapatot, de a mérkőzések kiszámíthatatlanok. A csütörtöki összecsapáson voltak potenciális buktatók és ez a mai meccsre is igaz lehet. Ugyanakkor nincs kétségem a csapatom képességeit illetően. Az utazásunk nem pár hete kezdődött, hanem még tavaly októberben. Megvan az identitásunk és a játékrendszerünk, amelyben a játékosok jól érzik magukat. Hinnünk kell a képességeinkben és tisztelni az ellenfelünket.”

A JÁTÉKOSOKRÓL
“Calhanoglu egy olyan játékos, aki pontosan tudja hogyan játsszon a pályán. Nagyon sokat fejlődött és fontos, hogy remekül megértik egymást Ibrával. Mindketten tudják, hogyan kell támadni a védelmi vonalat és a mögötte lévő területet. Calhában rengeteg kvalitás van és emellett egy önzetlen játékos is. Minden megvan benne, hogy jól teljesítsen és továbbra is referenciapont legyen. Rebic? Ő egy létfontosságú játékos számunkra. Kvalitással és erővel megáldott futballista. Paquetá? Volt néhány nehézsége. Különleges tulajdonsággal rendelkező játékos. Meglátjuk, hogy mi történik az átigazolási piacon. Calabria? A teljesítményét tekintve ott folytatja, ahol abbahagyta az előző szezont. Így kell folytatnia.”

A NYOMÁSRÓL ÉS A CÉLOKRÓL
“Az a dolog, hogy nyomás alatt vagyunk egy kiváltság. Ez azt jelenti, hogy magasra tettük a mércét. A célunk, hogy javítsunk az előző szezonbeli pozíciónkon. Ambiciózusnak kell lennünk, hiszen mi vagyunk az AC Milan. Ha az első négyben szeretnénk végezni, akkor jól kell kezdeni. Nem üldözhetjük végig a többieket. Létfontosságú, hogy győzelemmel kezdjünk. Scudetto? Nem tudom. Jelenleg nehéz erre a kérdésre választ adni.”

AZ ÚJ ÉRKEZŐKRŐL
“Jól halad a beilleszkedésük és a folyamatot nagyban megkönnyíti, hogy már kialakult egy szoros kötelék a csapaton belül. Tatarusanu nagy tapasztalatot hoz, míg Tonali és Diaz tehetséges játékosok. Remélem, hogy minél hamarabb egyre több játéklehetőséghez juttathatom őket. Az alapján fogok választani, hogy fizikailag ki tud nagyobb garanciát adni. Ha jól teljesítünk, akkor nagyon sok mérkőzés vár ránk a következő két hétben és biztosan rotálnunk kell a csapatot.”

A SZURKOLÓKRÓL
“Ma lesz az első lépés ahhoz, hogy visszatérjenek a dolgok a normál kerékvágásba. Alig várjuk, hogy a stadion újra tele legyen, hiszen ez azt jelentené, hogy megnyertük a csatát a vírus ellen.”

“A mottóm? Soha ne add fel és folyamatosan fejlődj!”

Forrás: www.acmilan.hu – RSS