“Lewis balszerencséje jól jön Nicónak”

F1

2016. április 24. vasárnap, 09:39

Szerző: Gobodics Tamás, fotó: dppi

A korábbi F1-es pilóta, Timo Glock szerint ha tökéletes éve lesz Nico Rosbergnek, a végén világbajnoki címet ünnepelhet – eddig viszont a szerencsével sem állt hadilábon.

Timo Glock több évet is lehúzott a Formula-1-ben és közel száz versenyen állhatott rajthoz, jelenleg a DTM-ben, a BMW színeiben versenyez. A 34 éves pilóta úgy látja, hogy a Mercedes továbbra is egyértelműen a legerősebb a mezőnyben és bízik Nico Rosberg világbajnoki címében.

“Már csak kívülről figyelem a történéseket, hiszen más sorozatban versenyzem, de persze tudom, hogy mi történik a Formula-1-ben. Szerintem idén világbajnok lehet Nico, főleg ha a Mercedes teljesítménye ilyen marad a szezon folyamán. Azt is hozzá kell azonban tennünk, hogy Lewisnak eddig balszerencséje volt, ami természetesen jól jön Nicónak” – értékelte a helyzetet Glock.

RosbergBahrein

Szerinte a Mercedes továbbra is a királykategória legjobbja. “Nico végső sikeréhez az kell, hogy minden tökéletesen alakuljon számára, de lehet, hogy ez most egy ilyen év lesz. Az viszont biztos, hogy a Mercedes továbbra is egy lépéssel a többi csapat előtt jár” – jelentett ki a korábbi Formula-1-es pilóta.

Glock szerint az új időmérős rendszer körüli mizéria nem tett jót a sportnak, ráadásul semmi nem indokolta, hogy ezen változtassanak. “Ejtettek egy vágást a sporton. Meglepő, hogy eddig nem tűnt fel nekik az, hogy nem ez a jó irány. Semmilyen okuk nem volt arra, hogy az eddig remekül működő rendszeren változtassanak. Nézzük meg a labdarúgást, vagy éppen a teniszt, itt nem változnak a szabályok, egyszerűek, érthetőek, ezért olyan népszerűek” – nyilatkozta a helyzetről.

Forrás: www.formula.hu – RSS