Lipcse: hosszabbítottak a lassan klubikonná váló légióssal! – hivatalos

Az RB Leipzig együttese bejelentette, hogy meghosszabbította középpályása, a még 2019-ben az Red Bull Salzburg együttesétől igazolt Amadou Haidara szerződését.

A 26 esztendős, 36-szoros mali válogatott 2019 januárjában írt alá hat és fél éves szerződést a Lepiziggel, ennek a lejártát toldották meg most egy évvel, 2026 nyaráig.

Amadou Haidara eddig 175 találkozón lépett pályára a lipcseiek mezében (14 gól és 11 gólpassz a mérlege – a szerk.), ugyanakkor sokat elmond Haidara szerepéről, hogy közel áll, hogy a klubtörténelem legtöbbet pályára lépő játékosainak TOP 10-es listájába is bekerüljön – Jelenleg a 12. helyen áll.

az eddig eltelt több mint öt év alatt tevékeny részese volt a csapat felemelkedésének: kétszer nyert Német Kup egy aklommal német Szuperkupát; az eddigi ötből pedig négy idényen át is bejutott a Bajnokok Ligájába a csapattal.

fociclub

A Lipcse: hosszabbítottak a lassan klubikonná váló légióssal! – hivatalos bejegyzés először Hírpláza-én jelent meg.