Liu Shaoang és Jászapáti Petra az összetett bajnok az olimpiai lebonyolítású ob-n

A férfiaknál Liu Shaoang, míg a nőknél Jászapáti Petra nyert összetettben a rövidpályás gyorskorcsolyázók hétfőn zárult országos bajnokságán. Az ob gyakorlatilag olimpiai tesztverseny volt, ugyanis éppen olyan ritmusban és annyi szünettel bonyolították le a versenyeket, ahogy az majd a februári, phjongcshangi téli olimpián lesz. Az esemény nem válogató volt, hanem az olimpiai keret számára szeretnék beállítani a szakemberek az optimális felkészülési edzéstervet.

A két végső győztes teljesen lemásolta egymás teljesítményét: korábban mindketten elsők lettek 500 és 1500 méteren, míg 1000-en második helyen zártak, a hétfői 1500 méteres szuperdöntőben azonban ismét a legjobbnak bizonyultak.

A hétfői versenynapon a sérült Knoch Viktor mellett a válogatott két további erőssége, Heidum Bernadett és Liu Shaolin Sándor sem állt rajthoz. Mindketten betegségből lábadoznak, így a szakvezetés helyesebbnek találta, hogy távol maradjanak a hétfői versenytől.

A zárónapon rendeztek még váltóversenyeket is, amelyben a női válogatott ismét a férfiak között szerepelt, mert a szakmai stáb előnyösebbnek és hasznosabbnak vélte ezt.

Bánhidi Ákos edző elmondta, hogy sok mindenre adott választ a bajnokság. Sajnos Knoch Viktor sérülés utáni rehabilitációja lassan halad, valószinűleg nem számíthat a válogatott a szereplésére a két európai világkupafutamon.

Eredmények:

férfi 1500 méteres szuperdöntő:
1. Liu Shaoang (MTK) 2:20.864 perc
2. Tiborcz Dániel (MTK) 2:29.518
3. Varnyú Alex (MTK) 2:35.464

férfi összetett:

Bajnok: Liu Shaoang 157 pont
2. Liu Shaolin Sándor (MTK) 81
3. Varnyú Alex 63

női 1500 méteres szuperdöntő:

1.Jászapáti Petra (SZKE) 2:32.350 perc
2. Bácskai Sára Luca (MTK) 2:32.577
3. Tian Rixin (JSE) 2:32.628

női összetett:

Bajnok: Jászapáti Petra 157 pont
2. Keszler Andrea (TDKE) 87
3. Bácskai Sára Luca 58

(MOB, fotó: Róth Tamás)

Forrás: www.mob.hu – RSS