Loeb: Nem fogok visszatérni ralizni

Rali

2015. augusztus 28. péntek, 09:21

Szerző: Strommer Benjamin, Fotó: DPPI

A sportág kilencszeres világbajnoka állítja, nem fog újra a WRC-ben versenyezni, még akkor sem, ha a Citroen kiszáll a WTCC-ből 2017-ben, amire reális esély van.

A francia autómárka – amely immáron a Virgin csapattal a Formula-E-ben is érdekelt – korábban bejelentette, a 2017-es szezontól fogva egyik nagy nemzetközi versenyprogramját beszünteti: vagy a WRC-ből, vagy a WTCC-ből távoznak, hogy melyik kategóriából, azt az idei év végén döntik el.

Ha gyártó úgy határoz, hogy a jelenleg sikeresebb szériából, a WTCC-ből száll ki – ahova csupán tavaly érkeztek, de valószínű, hogy három egyéni és három gyártói bajnoki címmel távoznának –, és a nagyobb kihívásra, a WRC-re koncentrál, kérdéses Sebastien Loeb sorsa, aki pályafutása kezdete óta a francia márka képviselője. Egyesek úgy találgatnak, a túraautós projekt leállása után visszatérne ralizni, a versenyző azonban ezt cáfolta.

„Szeretem a jelenlegi életem, nem törődök azzal, hogyan döntenek” – fogalmazott kissé nyersen a 41 esztendős pilóta. „Attól még, hogy a Citroen elhagyja a WTCC-t, semmi sem akadályozna meg, hogy a saját csapatommal, privátként folytassam.”

Bár Loeb 2012-ben felhagyott állandó ralis pályájával, több WRC-versenyen azóta is részt vett, utoljára az idei szezonnyitón, Monte-Carlóban. Beszéltek arról, hogy több ralit teljesíthet ebben a szezonban, felmerül a francia forduló neve, de bejelentés egyelőre ilyen tervről nem történt.

Forrás: www.formula.hu – RSS