A londoni olimpián és paralimpián részt vevő magyar sportolók és a hazai szövetségek főtitkárai elégedettek voltak a Sportkórház tavaly decemberben elindult telefonos központjának (call center) működésével, illetve az intézmény szolgáltatásaival.
Az Országos Sportegészségügyi Intézet (OSEI) pénteki közleménye szerint az egy hónappal ezelőtt tartott főtitkári értekezleten részt vett sportvezetők, illetve az olimpikonok és a paralimpikonok is kérdőíveket kaptak. Ezek mintegy 30 százaléka érkezett vissza az OSEI-hez, amely tájékoztatásában azt írta, „a válaszadók többsége a pekingi olimpia óta eltelt négy évben elégedett volt a szolgáltatások színvonalával, s szinte minden válaszadó érzékelt minőségi javulást, az egyetlen negatív tapasztalat az infrastruktúra állapotával kapcsolatos.”
A közlemény kitér rá, hogy az orvosok, gyógytornászok és asszisztensek szakértelmével, munkájával és odaadásával minden válaszadó elégedett volt.
A június végén tartott főtitkári értekezleten elhangzott, hogy a kormány támogatásával tavaly decembertől működő call centerbe az idei év első öt hónapjában 197 olimpikon jelentkezett, az ő megfelelő irányításukhoz 2820 telefonbeszélgetésre volt szükség.
A Sportkórház telefonos központjának előnyeit 350 olimpiai és paralimpiai kerettag élvezhette és élvezi. A kiemelt egészségügyi ellátásra jogosultak panaszait 24 órán át fogadja a központ, amely az ország különböző részein fekvő tíz egészségügyi intézmény egyikébe irányítja a sportolót.



