London 2012 – kajak-kenu: Kajak királynők

image Kajak királynő. Így hívják azt a versenyzőt, aki női K-1 500 méteren olimpiai bajnoki címet szerez. Mától a kajak királynőt Kozák Danutának hívják. Szavak nincsenek arra, mekkorát versenyzett Danuta, aki a magyar kajak-kenu sport 22. aranyérmét nyerte meg és olyan legendás versenyzők nyomdokaiba lépett, mint Kőbán Rita, vagy éppen Douchev-Janics Natasa, aki ma ezüstérmes lett Kovács Katalinnal párosban, a férfi négyeshez hasonlóan.

A mai első magyar érdekeltségű döntőben fantasztikus csatában szerzett ezüstérmet a Kammerer Zoltán, Tóth Dávid, Kulifai Tamás, Pauman Dániel összetételű férfi négyes 1000 méteren, ezzel megszerezték a magyar küldöttség 3. ezüstérmét a nyári olimpián.

Az első rajtot érvénytelenítették a versenybírók, mert a magyar hajó kiugrott, a másodikat ennek megfelelően talán kicsit túlóvatoskodták a fiúk. A négyes pályán versenyző magyaroknál jobban kapták el a rajtot a hármason a tavalyi szegedi világbajnokságon ezüstérmes ausztrálok, de jól rajtoltak az ötösön a szlovákok is Gelle Péter vezetésével.

250 méternél ennek ellenére már második volt a mi négyesünk, az ausztrálok azonban 1,5-2 méterrel vezettek. Némi meglepetésre a német hajó nem volt versenyben az első helyért, viszont a táv második felében nagyon jól jöttek a csehek, akik a selejtezők során is erős időt mentek. 750-nél még mindig a második helyen álltunk. Hiába próbált meg mindent a magyar négyes, az ausztrálokat ma nem lehetett megszorítani.

A finisben nagyon jött a cseh hajó is, de szerencsére nem érték utol Kammereréket, akik másfél tized másodperccel előbb érték el a célvonalat. Második lett Magyarország és ezzel az egység bebizonyította, hogy az Európa-bajnokságon elért ötödik helyezés ellenére érdemes volt Storcz Botond szövetségi kapitánynak bizalmat szavazni nekik.

„Nagyon összpontosítottunk, és talán emiatt volt rossz a rajtunk, bizony belehúztam, és kiugrottunk – nyilatkozta az MTI-nek Kammerer, aki a 2000-es és 2004-es arany után harmadik ötkarikás érmét gyűjtötte be ebben a számban. – Próbáltuk tartani az iramot az ausztrálokkal, de ők most nagyon jók voltak. Maximálisan mentünk, most ez erre volt elég. De nagyon örülünk a második helynek is.

„Sajnos nem nyertünk, de a „fehér arany” is jól néz ki. Nagy siker ez! A rajt megismétlése nem okozott gondot, volt bennünk erő” – mondta Tóth Dávid. „Tökéletes pályát mentünk, tele voltunk energiával, bírtuk végig. Jól beosztottuk az erőnket, örülünk a második helynek” – nyilatkozta Kulifai Tamás.

„Végig kitartottam az álláspontom mellett, amikor támadták a négyest. Igaza lett Botondnak és nekem – nyilatkozta Fábiánné Rozsnyói Katalin, a négyes edzője. – Tudtam, hogy az ausztrálok nyerik, ők Szolnokon készültek, láttam az edzéseiket. Tóthék vékonyak, nem erőből eveznek, inkább technikásak, úgy kellett taktikázni, hogy végig bírják. Ha együtt maradnak, majd ők fognak nyerni.”

A magyar férfi kajak hatalmas lépett előre az elmúlt 2 évben, a szakág eddig 1 arany- és 1 ezüstérmet szerzett Londonban, ahol még hátra van a K-1 200 méter, abban a versenyszámban Dudás Miklós képviselheti Magyarországot.

A női kajak egyes 500 méteres versenyszáma magyar szempontból olyan volt, mint a legszebb álom. Kozák jól kapta el a rajtot, de nem ő állt az élre, hanem Peking és a 2010-es poznani világbajnokság győztese, az ukrán Oszipenko-Radomszka.

kozak danuta london 2012 donto 320

Kettőjük csatájáról szólt ez a versenyszám, már a cél előtt 250 méterrel látszott, hogy a többi versenyző képtelen velük lépést tartani. Már-már úgy tűnt, hogy Danutát úgy veri meg az ukrán, mint 2010-ben ugyanebben a versenyszámban Janics Natasát, de szerencsére nem ezt történt.

Kozák olyan finist mutatott be, amit a szurkolók sosem fognak elfelejteni, egyszerűen állva hagyta az utolsó 100 méteren riválisát és végül több mint fél hajóval győzött. Ezzel 2 nap alatt, már a második olimpiai aranyérmét szerezte meg, ráadásul a női kajak „királyszámában”.

„Megpróbáltam teljes erővel menni, nem figyelni másra, így fogalmam sem volt, hogy hol állok pontosan – nyilatkozta az MTI-nek Kozák. – Csak azt érzékeltem, hogy a mellettem lévő pályákon nincs senki, aki velem tart. A célban tudtam meg, hogy az elején a nagy riválisom, az ukrán belekezdett, és csak második voltam féltávnál. Sajnos, nagyon nem tudtam aludni, hajnali fél négy óta fenn vagyok, azóta próbáltam magam nyugtatgatni. Plusz erőt adott, hogy az otthoni válogatón le tudtam győzni olyanokat, akik számos nagy sikert értek el. Remélem, ez még nem a csúcs, lesz még pár olimpián, és a négyessel is szeretnék további sikereket elérni. Nagyon boldog vagyok, jól sikerült minden: a felkészülés, az előfutam és a verseny is. Köszönöm mindenkinek, aki segítette a felkészülésemet.”

A férfi négyeshez hasonlóan ezüstérmes lett a kétszeres olimpiai bajnok női kajak páros, vagyis Kovács Katalin és Douchev-Janics Natasa. A lányok minden megtettek, de német páros ma verhetetlen volt, a bronzérmet pedig a lengyelek szerezték meg. Így is emberfeletti teljesítményt nyújtottak a magyar hölgyek, főleg Kovács Katalin. Minden idők legsikeresebb kajakosa tavaly október óta folyamatosan súlyos kézsérüléssel bajlódott, heteket hagyott ki a felkészülésből és minden edzésen fogát összeszorítva küzdött, hogy kibírja a fájdalmat, de nem panaszkodott. Megérte. Tegnap megszerezte harmadik olimpiai aranyérmét, ma pedig ezüstérmes lett, valószínűleg ő az ötkarikás játékok egyik legnagyobb hőse. Ami pedig Douchev-Janics Natasát illeti, nagyon nehéz lesz őt megverni szombaton 200 egyesben.

„Csalódott vagyok, hiszen nyerni akartunk, és nem sikerült – mondta a futam után Kovács Katalin. – A németek borzasztóan erősek voltak. Nem mentünk mi sem rossz pályát, de ha edzésen így teljesítünk, akkor visszamegyünk, és még egyszer végigevezzük. Valami miatt nem tudtuk kihozni magunkból a maximumot. A szerdai négyes sikernek nagyon örültem, feldobott, ezért fáj, hogy most nem győztünk megint. Sajnálom, hogy hiába húztuk végig az utolsó centiméterekig, nem volt elég. Most ennyi volt bennünk.”

„Kikaptunk, pedig kieveztük magunkat, de ma ennyi erőnk volt – értékelt a még a 200-as egyesben is érdekelt Douchev-Janics Natasa. – A németeknek a nőknél még nem volt aranyuk, szerdán kikaptak tőlünk négyesben, és lehet, hogy most jobban akarták a győzelmet. Nem égett bennünk az a láng, ami szokott. Van még egy versenyem, szeretném bebizonyítani, hogy képes vagyok újból győzni.”

További információ: www.kajakkenusport.hu

Share: