Loráé a rekord

Tizenhat éves rekordot döntött meg a tízéves Komoróczy Lora a hétvégi budapesti utánpótlás-úszóversenyen. A Római SE fiataljának edzője, a korábban az olimpikon Boulsevicz Beatrixszal is foglalkozó Gyepes Lajos szerint Lora sokra viheti a medencében.

reb Még sokáig emlékezhet a tízéves Komoróczy Lora a múlt hét végén, a budapesti utánpótlásverseny negyedik fordulójára. A Római SE 2006-os születésű úszója megnyerte az évjárat futamát 50 m pillangón, s az egész viadalon egyedül korosztályos csúcsot is úszott. A 31,89-es időeredménnyel 16 éves rekordot adott át a múltnak.

komoroczy_lora

Komoróczy Lora szárnyalt a csúcs felé (archív fotó)

„Tudatosan készültünk a csúcsdöntésre – rögzíti az edző, Gyepes Lajos. – Lorát egyedül neveli az anyukája, egyiküknek sincs könnyű dolga, és már most nagyon érett, tudatos gyerek, akinek óriási kitörési lehetőség a sport. Látja Hosszú Katinkát és a többieket, hogy mennyit utaznak, mennyit nyernek, s szeretne odáig jutni, mint ők. Nem volt benne semmi stressz, szépen elúszott a többiektől, ezen a rövid távon több mint egy másodperces előnnyel nyert.”

Noha a legtöbb úszóedző elmondja, nem gyerekkorban kell csúcsokat döngetni, Gyepes egyáltalán nem ért velük egyet.

„Igenis szükség van arra, hogy a kicsik sikereket érjenek el, amelyek által egészséges önbizalmuk alakul ki. Persze azért, mert most sikerült Lorának elérnie az elé állított célt, nem állunk meg. Decemberben, az évzáró versenyen szeretném, hogy a korosztályos ranglista élére ússzon száz méter pillangón, a következő fontosabb állomás pedig a márciusi, müncheni viadal. Fontosnak tartom, hogy megismerkedjen egy valódi, nemzetközi viadal hangulatával is.”

Az edző, Gyepes Lajos és fia, Ádám, valamint a harmadik tréner, Barnák Viktória gondosan ügyel arra, hogy ne égjen ki a fiatal. Lora heti nyolcszor edz, de a három délelőtti tréningből egy-kettő elmarad néha. Ráadásul – Gyepes elmondása szerint számos más klubbal ellentétben – nem uszat túl sokat a gyerekekkel, semmiképpen sem mennek napi hat kilométer fölé.

„A klub támogatja Lorát, állja a tagdíjat és a felszerelések összegét, mert nagy jövőt látunk benne – jegyzi meg Gyepes Lajos. – Két emelettel felettem lakik, én hozom az edzésre és viszem haza. Csupán két éve kezdett el úszni, és csak egy éve versenyez, de ha így folytatja, még nagyon sokra viheti.”

Forrás: www.utanpotlassport.hu – RSS