Lorenzo: Nem volt véletlen Rossi és Vinales szélárnyékozása

Motor

2016. május 22. vasárnap, 10:50

Az Olasz Nagydíjon az első két rajthelyet megszerző Valentino Rossi és Maverick Vinales a negyedik szabadedzés óta folyamatosan együtt motorozott a pályán, és ez más versenyzőknek is szemet szúrt. Jorge Lorenzo szerint ez olyan, mintha egy iskolai teszten csalnának, a két érintett fél szerint azonban szó sem volt szándékosságról.

Valentino Rossi idei második, pályafutása 63. rajtelsőségét szerezte szombaton Mugellóban, ám a hazai közönség öröméhez szüksége volt arra is, hogy Maverick Vinales épp előtte haladjon a gyorskörön, szélárnyékot biztosítva ezzel az olasznak. A dolog érdekessége, hogy már a negyedik szabadedzés óta úgy tűnt, hogy a leendő yamahás csapattársak összejátszanak, hiszen folyamatosan egymás mögött motoroztak: a suzukis is a „Doktor” segítségével zsebelte be a második rajthelyet.

Feltűnt ez Rossi jelenlegi kollégájának, Jorge Lorenzónak is, akinek a szélárnyékát pedig Andrea Iannone használta ki. A világbajnok szereti elkerülni az ilyen helyzeteket, emellett hozzátette, hogy szerinte Rossi és Vinales előre megbeszélhették ezt a taktikát:

Rossi-Vinales-főkép

„Elsőként kellett kijönnöm, és a lehető leggyorsabban kellett mennem az első kanyartól fogva, hogy működhessen a kétkiállásos stratégiánk, mivel le akartuk cserélni az első gumit a harmadik etapomra, és ezért nem volt elég időnk” – magyarázta a crash.net szakoldalnak nyilatkozva Lorenzo, hogy miért nem lassított le és engedte el Iannonét. „Szerettem volna elkerülni, hogy szélárnyékot adjak valakinek, de nem volt időm ezt megakadályozni. Az én stratégiám, hogy egyedül legyek és megpróbáljak a lehető leggyorsabb lenni. Más versenyzők jók abban, hogy keressenek vagy megvárjanak valamit, s úgy tűnik, Rossi és Vinales esetében ez nem csak véletlen, hanem valamiféle stratégia a részükről.”

Amikor konkrétan rákérdeztek, hogy akkor mi a véleménye csapattársa és a helyére érkező spanyol esetéről, így válaszolt: „Nos, ha ez véletlen volt, akkor olyan véletlen, ami öt vagy hat alkalommal is megismétlődött. Rengeteg véletlennek kellett újra meg újra megtörténnie… De persze elképzelhető. Ki tudja?”

Nem csak Lorenzónak szúrt azonban szemet Rossi és Vinales ténykedése: Marc Marquez is furcsának találta a dolgot. „Néztem az edzést, és láttam, hogy Vinales Valentino mögött futja meg az idejét, aztán fordítva. Úgy látszott, mintha összebeszéltek volna. De persze végül mindenki úgy taktikázik, ahogy akar” – fogalmazott a hondás versenyző.

szélárnyék-1

A két érintett természetesen tagadja, hogy összejátszottak volna a mugellói kvalifikáción: „A végén szerencsés voltam, hogy megkaptam Maverick szélárnyékát, mert ez segített hozzá a pole-hoz” – nyilatkozta Rossi. „Amikor a pályán vagy, mindig megpróbálsz követni valakit, s amikor ezt Vinalesszel próbáltam megcsinálni, ő nem az a típus, aki lelassít emiatt, hanem húzza tovább a gázt. Nem beszéltük meg előre, egyszerűen csak így alakult, mert mindketten későn mentünk ki a bokszból, hogy elkerüljük a forgalmat. Mindenesetre szerintem Maverick nem lehet boldog, mert ha ma nem lettem volna mögötte, övé lett volna a pole.”

Vinales is úgy fogalmazott, hogy csupán azért hagyta el későn a bokszát, mert nem akart forgalomba kerülni, s miután Rossinak gyakran ez a stratégiája, úgy hozta a sors, hogy egyszerre gurultak pályára. Amikor a suzukis meghallotta Lorenzo vádjait, azonnal visszatámadott honfitársának: „Lorenzo meg se szólalhat, mert ő meg Iannonével beszélt össze, aki mögötte futotta meg az idejét. Rossi elvette a pole-omat, de el kell ismerni, hogy remek munkát végzett.”

„Véleményem szerint szélárnyékozni olyan, mintha csalnál egy iskolai teszten” – tette hozzá Lorenzo, immár a Motorsport.com hírportálnak nyilatkozva. „Nem csak azért mondom ezt, mert én szeretek egyedül motorozni és mert így jobban tudok koncentrálni, hanem mert nem elegáns hozzáállás más versenyzőre bízni azt, hogy javíts az idődön. De természetesen ezt nem tiltják a szabályok: ha ez előnyt jelent számukra, élhetnek vele” – vélekedett a címvédő, akit egyébként azért nem zavart Iannone szélárnyékozása – ellentétben a tavalyi Phillip Island-i esettel, amikor szintén mögötte motorozva szerzett pole-t a ducatis –, mert az olasz pilóta amúgy is gyors volt egész hétvégén, így ezúttal nem érdemtelenül végzett előtte az időmérőn.

Forrás: www.formula.hu – RSS