Losonczi Dávid misére megy

Kétszer nyerte meg a világbajnoki aranyat. Egyszer a szőnyegen a belgrádi vb-n, bár akkor nem adták át számára, hetekig úgy tűnt, hogy be kell érnie a 2. hellyel, de a sors igazságot tett: a vb-aranyat és az övet később – a Nemzetközi Birkózószövetség (UWW) döntése alapján – kapta meg.

„Vallásos nevelést kaptam, így minden évben karácsonykor (is) misére megyek és hálát adok mindenért, amit abban az évben kaptam. Idén a hálaadás rendhagyó lesz, hiszen sok minden történt velem 2023-ban” – mondta a 87 kilogrammos világklasszis.

Írta a Magyar Hírlap