Lőw Zsolt: Fel tudjuk venni a versenyt a Real Madriddal is

Lőw Zsolt másodedző szerint a Chelsea fel tudja venni a versenyt a Real Madriddal a labdarúgó Bajnokok Ligája elődöntős párharcában.

A 42. születésnapját egy hét múlva ünneplő magyar szakember Thomas Tuchel segítőjeként január vége óta dolgozik a londoni Kékeknél, és mint az M1 aktuális csatornának nyilatkozta: elemezték a Brighton elleni keddi hazai gól nélküli döntetlen tanulságait, immár pedig a West Ham elleni szombati bajnokira fókuszálnak. Irányításukkal a Bajnokok Ligájában elődöntőbe, az FA Kupában döntőbe jutott a csapat, amelynek hat mérkőzése van hátra a Premier League zárása előtt, és jelenleg negyedik a bajnokságban.

“Nagy bátorság kellett hozzá, hogy belevágjunk a feladatba, hiszen röviddel a párizsi kaland után jött a felkérés” – idézte fel Lőw Zsolt a Paris Saint-Germaintől való távozásuk utáni időszakot. Hozzátette: már akkor is úgy érezték, hogy ha valamelyik klubért megéri ezt a rizikót bevállalni, az a Chelsea.

“Abszolút megérte, ez beigazolódott már az első napokban, hetekben, hiszen egy olyan klubnál találtuk magunkat, ahol minden körülmény és feltétel adott ahhoz, hogy nagyon jó munkát tudjunk végezni” – szögezte le. Kiemelte: baráti, családias hangulat és profi felépítés várta őket az angol fővárosban, a klubnál minden pozícióban jól képzett szakemberek dolgoznak.

A legerősebb bajnokságban a lehető legerősebb edzők ellen tudják megméretni magukat, ez is közrejátszott döntésükben.

“Óriási kihívás, hogy a futballnak a legmagasabb szintjére érkeztünk meg” – mondta.

Hangsúlyozta ugyanakkor: “a sikert trófeákban és helyezésekben mérik”, így az eddig eredményesen megvívott mérkőzések után is azon dolgoznak, hogy “az apró sikerek mellett nagy végső diadalokat tudjunk aratni és trófeákat a magasba emelni”.

Lőwék érkezése óta 20 mérkőzésből 15 alkalommal nem kapott gólt a Chelsea, a másodedző bevallása szerint

a csapat átvételekor a fő hangsúly a védekezés megszervezésén volt

“Próbáltunk olyan összeállítást, olyan alapfelállást választani, ahol a játékosok kvalitásai a legjobban kijönnek és a legjobb teljesítményre képesek” – fejtette ki. Kijelentette, hogy a három-, illetve ötvédős játékrendszerrel sikerült a védekezést stabilizálni, kevés gólt kapva, szervezetten és fegyelmezetten játszik az együttes. A támadójátékkal ugyanakkor még nem száz százalékig elégedettek, így a “rendkívül jó támadósor” hatékonyságán igyekeznek javítani.

A BL-rivális Real Madriddal még a PSG kispadján ülve találkoztak, Lőw kiemelte a spanyol gárda nagy rutinját.

“Szuper játékoskerettel és kiváló edzővel rendelkeznek”

– méltatta Zinedine Zidane-t a magyar szakember.

“De a Chelsea-vel megmutattuk, hogy képesek vagyunk nagy csapatokkal is felvenni a versenyt. Az Atlético Madrid és a Porto játékstílusa eltér a Real Madridétól, de ezen a két komoly együttesen sikerült túljutnunk, minden esélyünk megvan arra, hogy fel tudjuk venni a Real Madriddal is a versenyt. Bízunk benne, hogy méltó ellenfelei tudunk lenni a madridiaknak, és a két mérkőzésből igyekszünk továbbjutóként kikerülni” – mondta.

Az idény hajrájában a célkitűzések közül elsőként a bajnokság első négy helyezettje közé kerülést nevezte meg, mivel ez a BL-indulás miatt meghatározója a következő szezonnak.

“Emellett mind a két kupában megvannak az esélyeink. Az FA Kupában egy mérkőzésen dől el a finálé, ott kicsit közelebb vagyunk ahhoz, hogy trófeát szerezzünk. A Bajnokok Ligájában elképesztően komoly a másik három együttes, mindhárom nagy múlttal, komoly játékoskerettel rendelkezik”

– vélekedett. Kitért rá: eltérő játékstílusú és filozófiájú négyes maradt versenyben az elitsorozat hajrájában, ahol minden előfordulhat. A 2016 és 2018 között háromszor győztes Real Madrid ellen nehéz párharcra számít, ugyanakkor jó erőpróbának tartja az elődöntőt.

(MTI)