Lukács Dénes: Az alapcélt elértük

Szentes201601

A férfi Ob I-ben szereplő Szentes vezetőedzője, elégedett az idei szezonjukkal. Bár még hátra van néhány mérkőzés, a kitűzött céljukat már most teljesítették. 

Szentes201601

A középszakaszban jól teljesít a Szentes (Fotó: vizipolo.hu)

“Öt-hat fiatal játékosunk is játszik az Ob I-ben hétről-hétre, akik rengeteget fejlődtek az idei szezonban.” – kezdte Lukács Dénes értékelését oldalunknak. – majd így folytatta –  “Azt gondolom, hogy az egész bajnokságban jól teljesítettünk. Nagyon erős csoportból jöttünk. Stabilizálódunk nyolc új játékossal és rengeteg fiatallal kezdtük el ezt az évet. A csapat elkezdett összeérni, ennek köszönhető, hogy most már meg tudjuk nyerni a rangadóinkat. Hogy marad-e így a csapat a következő szezonra? – Erre még nem tudok választ adni.”

A középszakaszban öt mérkőzést is megnyert az együttes, így akár még a kilencedik pozícióért és az alsóház első helyéért is játszhat az együttes. “Az alapcélt elértünk, a 9. és a 12. hely valamelyikén szerettünk volna végezni. Most már a 12. helynél rosszabb pozícióban nem végezhetünk.” – majd hozzátette – A nagy kérdés az utolsó fordulóra maradt. Nekünk Pécsen nyerni kell, de a Miskolc-Debrecen mérkőzés eredményétől is függ, hol fogunk végezni a középszakaszban, és hányadik helyért játszhatunk.” Mindez kiderül szombaton, hiszen a középszakasz utolsó fordulóját ekkor rendezik.

Az alsóház állása:

H. Csapat Mérkőzés Gy. D. V. P.
1. Debrecen VSE 7 3 2 2 33
2. Pannergy-Miskolc VLC 7 5 0 2 31
3. Valdor-Szentes 7 5 1 1 30
4. Kaposvári VK 7 4 2 1 21
5. PVSK Mecsek-Füszért 7 3 1 3 19
6. UVSE H. Hotels 7 2 2 3 17
7. EPB Tatabánya 7 0 3 4 6
8. KSI SE 7 0 1 6 4

 

Forrás: www.vizipolo.hu – RSS