Ma 123 éves szeretett klubunk, az AC Milan

Ma ünnepli fennállásának 123. születésnapját Olaszország és a világ egyik legsikeresebb és legnagyobb klubja, az AC Milan.

AZ ALAPÍTÁSRÓL:

A nyolcszázas évek végén Milánóban a két legnépszerűbb sportág a lóverseny és a krikett volt, de egyre több híve lett a szintén Angliából importált labdajátéknak, a footballnak is. Így történt meg, hogy 1899. december 16-án a Hotel du Nord nevű bárban 12 lelkes sportbarát (6 angol és 6 olasz úriember) megalapította a Milan Cricket and Football Clubot.  (Egyes források más napra teszik az alapítást, de az biztos, hogy a neves eseménynek a december 9. és 17. közötti bő héten kellett megtörténnie.)

A kétórás találkozó végén az alapító atyák (Daniele Angeloni, David Allison, Charles Barnett, Giovanni Camperio, Samuel Richard Davies, Antonio Dubini, Alfred Ormond Edwards, Herbert Kilpin, Edward Nathan Bern, Alberto Pirelli, Piero Pirelli, Guido Valerio) megszövegezték a klub célját: “Alulírott tagok kijelentik, hogy létrehoznak egy Sportegyesületet, amely a Milan Cricket and Football Club nevet viseli, és amelynek célja, hogy minél szélesebb körben elterjesszék a footballt és gyakorolják a krikettet.”

Elnöknek megválasztották Alfred Ormond Edvardsot, a klubszín pedig Kilpin javaslatára a vörös-fekete lett: az előbbi az ördögöt jelképezi, az utóbbi félelmet kelt az ellenfelekben. Ebben az évben még annyi történt a klubbal, hogy a La Gazzetta dello Sport december 18-i száma hírt adott az egyesület megalakulásáról.

(Részlet Misur Tamás Milan c. könyvéből, amelyet a csapat 2007-es Bajnokok Ligája győzelme után adtak ki.)

Első pályájuk a mai központi pályaudvar helyén állt. A pályaavató mérkőzésen a hazaiak a másik milánói csapat, a Mediolanum ellen játszottak és 3-0-ra nyertek. Az első tétmeccsre 1900 áprilisában került sor, miután a csapat benevezett az 1900-as bajnokságba. Ezen a mérkőzésen az FBC Torinese legyőzte a Milan gárdáját. Csak egy hetet kellett várni az első győzelemre, amikor is az I. Umberto király által felajánlott “Királyi éremért” zajló tornán a Milan Kilpin és Allison góljával 2-0-ra diadalmaskodott a Juventus felett. Ezzel a klub megszerezte története első trófeáját. Kilpin nemcsak játékosa, de csapatkapitánya, edzője és ügyintézője is volt a csapatnak. Az első bajnoki címet már a második bajnoki szezonban megszerezte a Milan.

VITRIN:

A Milan napjaink egyik legsikeresebb klubja, amely fennállása óta szinte minden idényét az olasz futball élvonalában, a Serie A-ban töltötte. Összesen 51 trófeát hódított el a csapat, közte 19 bajnoki címet és 7 Bajnokok Ligáját. A klub eddig 5 alkalommal nyert Európai szuperkupát és 1 alkalommal Klubvilágbajnokságot. A címek között szerepel még 2 KEK, valamint 5 Olasz kupa és 7 Olasz szuperkupa. A Milan a kontinensen a 17 európai nemzetközi trófeájával a második legeredményesebb klub a Real Madrid után.

  • Olasz bajnoki cím (Scudetto) – 19 alkalommal
    • 1901, 1906, 1907, 1950–51, 1954–55, 1956–57, 1958–59, 1961–62, 1967-68, 1978–79, 1987–88, 1991–92, 1992–93, 1993–94, 1995–96, 1998–99, 2003–04, 2010–11, 2021-22
  • Serie B-győztes – 2 alkalommal
    • 1980–81, 1982–83
  • Olasz kupa-győztes – 5 alkalommal
    • 1966–67, 1971–72, 1972–73, 1976–77, 2002–03
  • Olasz Szuperkupa-győztes – 7 alkalommal
    • 1988, 1992, 1993, 1994, 2004, 2011, 2016
  • Bajnokcsapatok Európa Kupája illetve Bajnokok Ligája-győztes – 7 alkalommal
    • 1962–63, 1968–69, 1988–89, 1989–90, 1993–94, 2002–03, 2006–07
  • Kupagyőztesek Európa Kupája-győzelem – 2 alkalommal
    • 1967–68, 1972–73
  • Interkontinentális Kupa-győzelem – 3 alkalommal
    • 1969, 1989, 1990
  • Európai Szuperkupa-győzelem – 5 alkalommal
    • 1989, 1990, 1995, 2003, 2007
  • FIFA klubvilágbajnokság-győzelem – 1 alkalommal

Isten éltesse szeretett klubunkat. Sikerekben gazdag jövőt kívánunk. Forza Milan!