Ma ünnepli a hetvenötödik születésnapját Mészöly Kálmán, aki játékosként 61-szer szerepelt a válogatottban, s szövetségi kapitányként is 61-szer irányította a nemzeti tizenegyet.
Mészöly Kálmán 1941. július 16-án született Budapesten. 1952-ben a III. kerületi TTVE kölyökcsapatában balösszekötőként kezdte a labdarúgást. 1957-ben már helyet kapott felnőtt csapatban, 1959-ben a bajnoki idény befejezése után átigazolta a Vasas. 1960. április 9-én mutatkozott be a Fáy utcai pályán, 15 000 néző előtt az NB I-ben. 1960-ban a sajátságos lebonyolítású Közép-európai Kupa győztese lett a Vasassal, illetve a sorozatban elinduló öt másik honi klubbal. Ugyanazon év április 24-én Bécsben tagja volt az UEFA-tornán diadalmaskodó magyar ifjúsági válogatottnak. Öt hónappal később, szeptember 28-án, ismét Bécsben, bemutatkozhatott a B-válogatottban. 1961. december 13-án Santiagóban volt először válogatott, Chile ellen. Íme, egy rakétaszerűen induló pályafutás kezdetének legfontosabb adatai.
Az 1961–1962-es idényben már az ország legjobb játékosai között jegyezték, a Labdarúgás osztályzókönyve szerint az idény legjobbjának bizonyult. 1962 nyarán Chilében negyeddöntős volt a világbajnokságon, miként 1966-ban, Angliában is. Közben Eb-bronzérmet nyert Spanyolországban, 1964-ben. Még abban az esztendőben a Szkopjét sújtó földrengés károsultjainak megsegítésére rendezett találkozóra beválogatták az Európa-válogatottba.
Szinte minden esztendőre jutott ünnepelni való. A Vasassal pompás eredményeket ért el: négyszer vehetett át az NB I-ben aranyérmet (1960–1961, 1961–1962, 1965, 1966), háromszor bronzot (1959–1960, 1968, 1970–1971). A Közép-európai Kupát négyszer hódították el (1960, 1962, 1965, 1970), 1965. június 26-án Mészöly góljával verte meg a Vasas 1:0-ra a Fiorentinát a bécsi döntőben. Számos sikert ért el klubtornákon, a legkiemelkedőbb diadala csapatával az 1967-es Hexagonal-torna megnyerése volt Chilében. 279 bajnoki mérkőzésen 32-szer talált a kapuba. Egyéni sikerként könyvelhette el, hogy 1964-ben, 1966-ban, 1967-ben és 1970-ben tagja volt a Labdarúgás ankétján az Év csapatának. Arra is büszke lehet, hogy kétszer (1964, 1972) szerepelhetett a világválogatottban, sőt egyszer újra a kontinensválogatottban. Mi több, Lev Jasin búcsújátékán, Moszkvában ő szerezte a vendégek egyik gólját!
A közhiedelemtől és a neki tulajdonított, de valójában Göröcs János által elmondott szentenciától („A mi időnk lejárt”) eltérően nem Marseille-ben volt utoljára válogatott, hisz 1970-ben négyszer, 1971-ben pedig még egyszer felöltötte magára a meggypiros trikót. 1961. december 13. és 1971. április 4. között összesen 61 alkalommal játszott a legjobbak gárdájában, hatszor talált a hálóba.
1974 februárjában a Vasas Farkas Jánossal és Ihász Kálmánnal együtt búcsúztatta. Soha máskor nem voltak a Fáy utcai stadionban mérkőzésen, mint akkor.
Amikor befejezte aktív labdarúgó-karrierjét, edzőnek állt, 1976-ban a Testnevelési Főiskolán szerzett szakedzői diplomát. Idehaza a Ganz-MÁVAG (1972–1973), a Budafoki MTE (1974–1976), a Békéscsabai Előre Spartacus (1976–1978), a Vasas (1978–1980, 1988, 1989, 1993–1994) mestere volt. A Vasasnál 1992-től 1993-ig a labdarúgó-szakosztály igazgatójaként is szerepelt vállalt. Három periódusban ült a nemzeti együttes kispadján (1980–1983, 1990–1991, 1994–1995). Külföldön a Fenerbahçe (1985–1986), az Altay Izmir (1986), az AEL Limassol (1997–1998), valamint a szaúd-arábiai al-Ittihad FC csapatánál dolgozott. 1985-ben Törökország válogatottját irányította.
Ő az egyetlen a labdarúgásunk történetében, aki futballistaként (1962, 1966) és magyar szövetségi kapitányként (1982) is részt vehetett világbajnokságon. A játékosként és szövetségi kapitányként töltött mérkőzéseket összeadva magyar válogatottsági rekorder.
