Vége: A Force India idén már nem fejleszt

F1

2016. július 16. szombat, 09:59

Szerző: Gobodics Tamás, fotó: dppi

Az indiai F1-es istálló már csak optimalizálni fogja a meglévő technikát és átállt a 2017-es autóra – a csapat történetében egyedülálló dolog történik most, de Vijay Mallya szerint kompromisszumot kell kötni.

A szezon eleji gyengélkedés után az utóbbi futamokon kimondottan erős volt a Force India, Sergio Perez két dobogót is szerzett, de Nico Hülkenberg is remek időmérőt produkált Ausztriában. A csapatfőnök, Vijay Mallya szerint azonban az istálló most már 2017-re koncentrál…

“A siker nem jön véletlenül és itt nincsenek csodák. Rengeteget dolgozott a csapat az elmúlt tizennyolc hónapban” – mondta Mallya a Formula-1 hivatalos honlapjának. “Azért váltunk 2017-re, hogy a megfelelő technológiába öljük az időt és pénzt, illetve hogy még kreatívabbak legyünk a karosszériát tekintve.”

FI_2

“Nagyon erősek voltunk a tavalyi év második felében és ezt a lendületet 2016-ra is át tudtuk menteni, sőt, előrelépéseket is tudtunk eszközölni. A Toyota kölni szélcsatornájának intenzív használata is fontos része volt a fejlődésnek, most megértettük az autót, a fejlesztéseink beváltak, most ezeket optimalizáljuk és reméljük, hogy még erősebbek leszünk az év hátralévő részében.

“Ezek miatt azonban úgy döntöttünk, hogy leállunk a 2016-os autó fejlesztésével, ugyanakkor már van egy 60%-os méretarányos 2017-es modellünk a szélcsatornában. Ez pedig az istálló történetében először fordul elő” – magyarázta a helyzetet Mallya. “A 2017-es szabályok lehetőséget adnak számunkra egy teljesen új külsőre és előrébb léphetünk a mezőnyben.”

“Ez egy nehéz döntés volt, hiszen mindig folytatni akarod a fejlesztés, amikor jó helyzetben vagy. Azonban kompromisszumot kell kötni a jövőre nézve. 2017 egy egyedülálló lehetőség, nem függ annyira az előző évtől, muszáj jelentős időt szánnod az új autó fejlesztésére, mi egyszerűen ezt tesszük. A szélcsatornában már csak 2017-re koncentrálunk, az idei autónál a hátsó szárnyat és a hátsó felfüggesztést, valamint a Silverstone-ban bemutatott új első szárnyunkat optimalizáljuk.”

Forrás: www.formula.hu – RSS