1953. november 25-én játszották az elmúlt évszázad mérkőzését, a 6:3-as magyar győzelemmel végződött londoni Anglia – Magyarország találkozót. Az MLSZ a mérkőzés – és az Aranycsapat – tiszteletére 1993-ban november 25-ét a Magyar Labdarúgás Napjává nyilvánította.
Két különböző stílus ütközete
A Sebes Gusztáv által vezetett magyar válogatott londoni győzelmével történelmet írt, Anglia kilencvenéves (!) hazai veretlenségének vetett véget. A mérkőzésen talán a kor két legjobb együttese mérte össze tudását, az angol válogatott még sohasem szenvedett vereséget hazai földön, a magyar csapat ugyanakkor megnyerte az 1948 és 1953 között játszott Európa Kupa küzdelmeit, valamint az 1952-es olimpiát is.
Már az elején megszereztük a vezetést
A két csapat 105 000 néző előtt futott ki a Wembley-stadion gyepére. A mieink rögtön támadni kezdtek, Bozsik József a félpályáról Hidegkuti Nándorhoz passzolt, aki tett néhány lépést a labdával, lerázta Johnstont és Eckersley-t és éles szögből óriási gólt lőtt a felső sarokba (0:1). Az angolok az első negyedóra végén Sewell révén egyenlítettek, a csatár Mortensen átadását váltotta gólra (1:1), ám az ihletett formában futballozó magyaroknak mindössze hat perc kellett az újabb találathoz. A 22. percben Czibor Zoltán beadását Puskás Ferenc kapta, ő Hidegkutihoz játszott, a középcsatár pedig a felső sarokba továbbított (1:2).
Az Évszázad gólja
Újabb három perc elteltével jött a mindenki által ismert csodálatos Puskás-mozdulatsor, a Lennart Johansson által az "Évszázad góljának" keresztelt találat. Puskás Ferenc az ötös sarkánál, a jobbösszekötő helyén kapta a labdát, egy parádés hátrahúzós csellel becsapta a nagy rössel rátámadó Billy Wrightot, majd nagy erővel a rövid sarokba bombázott (1:3). A különbség a 28. percben tovább nőtt: Bozsik 25 méteres szabadrúgásába Puskás beletette a lábát, és Merricknek esélye sem maradt a hárításra (1:4). Mint a két kispesti jóbarát később elmondta, Öcsi pontosan tudta, hogy mi Cucu elképzelése, és úgy helyezkedett, hogy a lövés után belepörgethessen a labdába. Még a félidő vége előtt szépítettek az angolok: Mortensen a 38. percben 12 méterről volt eredményes (2:4).
Hidegkuti harmadik gólját is megszerezte
A mieink a második félidőben tovább rohamoztak és a nagyszerű játék eredményeként az 50. percben Bozsik József 25 méterről elementáris erővel lőtte ki a jobb felső sarkot (2:5). Három perc múlva pedig megint az angolok hálójába került a labda: Puskás beadása után Hidegkuti, a mérkőzés első számú hőse 12 méterről, kapásból a bal alsó sarokba lőtt (2:6). A végeredményt az 57. percben Ramsey állította be, tizenegyesből (3:6).
Valami örökre megváltozott…
A találkozóval kapcsolatban rengetegen nyilatkoztak, és különböző vélemények láttak napvilágot az újságokban. Sokan emelték ki Hidegkuti Nándor szerepét, aki visszavont középcsatárként megbontotta az angolok védelmét, sokan méltatták a magyarok egyéni képességeit, és mindenki egyetértett abban, hogy valami végleg megváltozott a világ futballjában ezen a napon, amikor a kombinatívan és szellemesen játszó magyar válogatott otthonában futballozta le a pályáról a játék első mestereinek számító angolokat.
A legendás csapat tagjai közül már csak Grosics Gyula és Buzánszky Jenő van közöttünk…
Anglia-Magyarország 3:6 (2:4)
Wembley-stadion, 105 000 néző
Vezette: Leo Horn (J. Bronkhorst, K Schipper) – hollandok
Anglia: Gil Merrick – Alfred Ramsey, Harry Johnston, William Eckersley – Robert Wright, James Dickinson – Stanley Matthews, Ernie Taylor, Stanley Mortensen, Jackey Sewell, George Robb. Szövetségi kapitány: Walter Winterbottom.
Magyarország: Grosics Gyula (Gellér Sándor, 78. percben) – Buzánszky Jenő, Lóránt Gyula, Lantos Mihály – Bozsik József, Zakariás József – Budai II László, Kocsis Sándor, Hidegkuti Nándor, Puskás Ferenc, Czibor Zoltán. Szövetségi kapitány: Sebes Gusztáv.
Gólszerző: Hidegkuti az 1., Sewell a 14., Hidegkuti a 22., Puskás a 25., Puskás a 29., Mortensen a 38., Bozsik az 50., Hidegkuti az 53., Ramsey (11-esből) az 57. percben.
