Ma ünnepli 43. születésnapját Balogh Gábor öttusázónk

Ma ünnepli 43. születésnapját Balogh Gábor öttusázónk
Kormány Sport

Hatalmas küzdeni akarásával és tudásával, nemcsak a sportban halmozott számos óriási sikert, hanem pályafutása befejezése után a „hétköznapi” életben is. Nagy változáson kellett keresztül mennie, de az út végére ért. Mostanra szerető családapa, aki saját lánya nevelése mellett az ország gyermekeit is támogatja a sport adta lehetőségek varázslatával. Ma tölti 43. életévét Balogh Gábor, olimpiai ezüstérmes, nyolcszoros világbajnok, kilencszeres Európa-bajnok és tizenháromszoros magyar bajnok öttusázónk, a Magyar Diáksport Szövetség elnöke.

Balogh Gábor ifjúsági világbajnoki címe és sportsikerei után az 1990-es évek végén tört be a nemzetközi felnőtt élmezőnybe. Első nagy sikerét a budapesti világbajnokságon érte el: egyéniben, váltóban és csapatban is aranyérmet nyert. Már akkor látszódott, hogy nem mindennapi versenyző, de ebben egyhangúan meg is erősítették őt, hiszen ugyanebben az esztendőben megválasztották az Év magyar férfi sportolójának.

Az évszázad fordulójakor közel járt a legnagyobb sikerhez, egy medálhoz, ami „tökéletessé” teszi a mérleget, az álomhoz: olimpiai aranyérem. Igaz, ez nem valósult meg, hiszen hajszál híján lemaradt a dobogó legfelső fokáról Sydneyben, de egy ezüstérmet büszkén hozhatott haza. Szereplése után nemsokkal megjutalmazták őt a Magyar Köztársasági Érdemrend lovagkeresztjével, ami a magyar állam által adományozható legmagasabb kitüntetés. A teljesítménye mellett embersége és intelligenciája miatt is nagyon kedvelt sportoló ezután is folytatta a győztes eredmények halmozását. 2001-ben a millfieldi vb-n egyéniben és csapatban is aranyérmet szerzett, emellett a szófiai Eb-n a csapattal viselhette az első helyért járó díjat. Valamit jól csinált, újból megválasztották őt az Év magyar férfi sportolójának.

Ez így folytatódott egészen 2006-ig, ameddig még 8 aranyérmet szerzett az Európa és világbajnokságokon. A 2004-es athéni olimpián még a 8. helyen végzett, amivel egyre távolabb került az álomtól, az olimpiai aranytól, de folytatta és küzdött. Majd a 2008-as pekingin olimpián a 26. helyen zárt. Olyan fordult ott elő, aminek nem kellett volna megtörténnie. Baloghot ledobta magáról a ló. Pálvölgyi Miklós szövetségi kapitány szerint Baloghoz fogható öttusalovas nemhogy Magyarországon, de talán a nemzetközi mezőnyben sem volt, így érthetetlenül álltak az eset után. Ezután Balogh nem próbálkozott tovább ezen a területen, ennek is eljött az ideje. Az olimpia után sajnálatos módon kijelentette, hogy kiégettnek érzi magát, ezért visszavonul az élsporttól, majd visszakozott, de alig fél évvel később elköszönt a sportbarátoktól és bejelentette visszavonulását. Más területen folytatta a sikerek megteremtését.

2010-ben a miniszterelnök sportügyekért felelős tanácsadója lett, majd 2012-ben kezdetét vette egy nemes cél, megválasztották a Magyar Diáksport Szövetség elnökévé. Balogh Gábor a sikeres élsportolói pályafutása befejeztével nem távolodott el ettől a „szerelemtől”, csak kicsit másképp folytatja azt. Országszerte igyekszik eljuttatni számos szervezet segítségével a sportot a gyermekekhez, megszerettetni velük azt színes programokon keresztül, a versenysportnak egy utánpótlásbázist létrehozni és lehetőséget nyújtani azoknak a fiataloknak, akik ki szeretnék próbálni magukat. Hivatása mellett feleségével, Annamáriával közösen nevelik kislányukat, Szófiát, aki büszkén, példaképként tekinthet egyszer édesapjára, a kiválóan eredményes, egyik legsikeresebb öttusázóra, aki jó utat mutat a jövő nemzedékének, Balogh Gáborra.

Isten éltessen, Balogh Gábor!

Forrás, fotó: hu.wikipedia.org, mdsz.hu, blikk.hu, pentathlon.hu