Machán Róbertnek egy Djokovics-Federer döntő tetszene a legjobban

Tenisz_Federer, 440, London

Roger Federer olimpiai sajtótájékoztatóján (Fotó: jochapress.hu)

Jól cseng a teniszt ismerő sportbarátok fülében Machán Róbert neve. Az egykori kiválóság elsősorban a Taróczy Balázs párjaként elért, komoly sikereivel alkotott maradandót. A következő két hét világszerte legnagyobb érdeklődéssel várt sporteseménye, a wimbledoni bajnokság előtt őt kérte esélylatolgatásra a jochapress.hu.

„A tenisz mindmáig fontos része az életemnek, így természetes, hogy figyelemmel kísérem az eredményeket, az erőviszonyok alakulását – bocsátotta előre Machán. – Annál is inkább, mert alkalomszerűen, számomra megtisztelő módon szakkommentátornak is felkér a Sport TV, így kétszeresen is illik napra késznek lennem.”

tenisz_Djkokovic, 440 – Akkor kérem, hadd halljuk, mi jöhet a férfiaknál?  

Djokovic fantasztikus idényt tudhat maga mögött még azzal együtt is, hogy Párizsban kikapott. A füves pálya korábban nem volt igazán erőssége, de most már ott is otthonosan mozog, így mindenképpen favoritnak számít.”

– Ezek szerint őt tartja az első számú esélyesnek?

„Így igaz, az egyéni döntő másik részvevője viszont már többek közül kerülhet majd ki. Ha két győztes játszmára mennének a meccsek,. még mindig Federernek adnám a legtöbb esélyt. Attól függetlenül is, hogy ő a kedvencem. Nála szebben, elegánsabban és sportszerűbben senki nem teniszezik, ez egészen biztos. Nekem, amíg élek, ő marad a egyes számú játékos.”

 – Viszont nem két, hanem három nyert játszma dönti el a továbbjutás kérdését…

„Murray, Federer és Nadal is odaérhet, bár Nadal helyzete alapvetően megváltozott. Korábban ugyanis szó szerint féltek tőle a játékosok, mostanában viszont elég sokan már nem kis nyusziként mennek fel ellene a pályára, hanem győzelmi ambíciókkal. És ez többeknek sikerült is. Nadal korábbi, kedvenc versenyein – Barcelona, Monte Carlo, Roland Garros – idén nem tudott nyerni, s bár Stuttgartban elvitt egy első helyet, utána viszont kiesett az első fordulóban.”

 – Mások is odaérhetnek, vagy ilyen szűkre szabott az esélyesek névsora?

„Meglepetések mindig születhetnek, de igazán nagy robbantásra nem látok túlzott esélyt. Emlegetik Berdychet, mint aki előbbre léphet – szerintem ő nem az a játékos. A kanadai Raonic elsősorban a szerváiból él, miként másoknak is leginkább az adogatás a fő erősségük. A horvát Karlovicot például bombaerős nyitásai tartják versenyben. Ha csak átlagos szervája lenne, az első kétszáz között is hiába keresnénk a nevét. Wawrinkát viszont mindenképpen szóba kell hozni, miként a rendkívül tehetséges bolgár G. Dimitrovot is. Majd meglátjuk.”

 – És a nőknél mire számíthatunk? Mit láthatunk majd tőlük?

„Tudom, sokan legyintenek, amikor még mindig Serena Williamset említem első helyen. Pedig ő tud a legtöbbet a teniszből, rendkívül jó keze van, s ehhez még az átlagon felüli fizikuma is adott. Ha bejut a döntőbe, leginkább a cseh Kvitováról képzelem el, hogy a másik ágról eljut a fináléba.”

tenisz_Babos Tímea, 440, autogramosztás, ötkarikával

– És az egyetlen magyar részvevőt, Babos Tímeát mire taksálja?

„Sajnos, egyesben nem képes több fordulón keresztül kiemelkedően játszani. Ráadásul a sorsolása is peches, hiszen amennyiben nyerni tudna az első fordulóban, máris Serena Williams jöhetne neki ellenfélként. Párosban sokkal többre viheti, s nem is véletlenül, hiszen  a francia Mladenoviccsal tavaly wimbledoni döntőt játszhattak. Meggyőződésem, ha egy másik, hasonlóan kis ország játékosa bejut Wimbledonban a döntőbe, az sokkal nagyobb sajtót kap, mint ami Babosnak itthon jutott. Kíváncsian várom, idén mire lesznek képesek?”

Forrás: www.jochapress.hu – RSS