Magabiztos sikerrel lettek ismét bajnokok a Farkaskölykök

34-0-ra verte a Budapest Wolves a Miskolc Steelers-t az U19-s bajnokság fináléjában.

Szép őszies időjárás fogadta a csapatokat a fővárosi Láng Sporttelepen, a körülmények ideálisak voltak ahhoz, hogy egy remek mérkőzést láthasson a nagyérdemű. A Farkasok címvédőként jutottak a döntőbe, az Acélosok viszont először vívtak ebben a korosztályban aranycsatát.15168777_1200424239993191_2043510508644361040_o

Tóth Tamás paralimpiai aranyérmes úszónk kezdőrúgását követően már a csapatoké volt a főszerep. A Farkasok a szokásos gőzerővel kezdték a találkozót, már az első negyedben kezdtek meglépni. Először Széles Bálint váltott hat pontra egy Gaspraik Gergely átadást, majd ezt követően Telek Ádám futásával duplázták meg előnyüket a címvédők. A kétpontos extrák sikertelenek voltak (12-0). A második játékrészben sem álltak le a Farkaskölykök és növelni tudták előnyüket. Egy Gasparik-Széles összjáték után ismét utóbbi volt eredményes, ám ezúttal a kétpontos is sikeres volt, Varga Péter értékesítette Gasparik passzát (20-0).

15122914_1200424929993122_1097671989195274458_oA harmadik negyedben már összeszedettebben játszott a Steelers, de a remekül összerakott fővárosi defense jól állta a sarat, csírájában elfojtotta az acélvárosiak offenzíváit. Az utolsó játékrészben az offense pedig eldöntötte a találkozót. Gombos Dávid futott újabb touchdownt csapatának, majd Telek Ádám összehozott egy kétpontost (28-0). Ekkor már el is dőlt a győztes kiléte, de Benke Ábel még rátett egy lapáttal és egy hatpontossal beállította a 34-0-s végeredményt. A kapott pontok ellenére a Steelers védelme is remekül teljesített, hiszen 3 interceptiont is jegyezett Jónás Máté, Victor Jonatán és Szabó Martin révén.

Az összecsapás legjobbja egyébként Varga Péter, a Budapest Wolves játékosa lett.

Fotók: Jakab Attila, Kraus Gabriella

Budapest Wolves-Miskolc Steelers 34-0 (12-0, 8-0, 0-0, 14-0)
Pontszerzők: Széles Bálint 2 TD, Telek Ádám, Gombos Dávid, Benke Ábel 1-1 TD, Telek Ádám, Varga Péter 1-1 2 PT.

Sóti László, a Budapet Wolves defensive koordinátora: Amit idén talán minden mérkőzés után kiemeltem az a speciális csapatunk szétszórtsága. Ez sajnos most sem volt sokkal jobb, a punt visszahordásunk siralmas volt és még egy puntnál is sikerült rosszul felállnunk. De a kick offra és a visszahordásra nem lehet panasz. A védelem részéről nagyon jól működött az, amit egész héten gyakoroltunk. Mindenki tudta a felelősségét és csinálta a dolgát, ennél többet nem is várhat egy edző. A támadók hozták a szokásos formájukat és egy pillanatig sem volt kérdés, hogy kevés pontot tesznek fel a táblára, bár a harmadik negyed elég gyengére sikerült. A leginkább az tetszett, hogy egész héten és a mérkőzésen is az látszott a srácokon, hogy egy percig se veszik félvállról az ellenfelet és ennek meg is lett az eredménye.

Aggod Péter, a Miskolc Steelers defensive koordinátora: Próbáltunk felkészülni a Farkasok támadójátékából. A cél az volt, hogy az első félidőben meccsben tartsuk az offense-t, ez sajnos nem sikerült , így a Wolves végig kontrollálta a mérkőzést. Ebben az évben láthattuk az egyik legerősebb Farkas utánpótlást, ahol külön kiemelném az offense falat, akik végig dominálták az egész junior bajnokságot.

Forrás: http://mafsz.org – RSS