Magához láncolhatja Dárdai Mártont a Hertha az érettségi után – sajtóhír

Idén nyáron érettségizik a Hertha BSC magyar védője, Dárdai Márton, akinek így az edzések után minden nap tanulással telik az ideje. Édesapja, Dárdai Pál büszkén nyilatkozott fiáról a bz-berlin.de honlapnak.

– Márton szorgalmas és nagyon ambiciózus fiú, és nagyon jó védő is. A 10 méteres sprinteknél az első tízbe tartozik a keretben, de a 30 métert is 4 másodperc alatt futja. Hosszú labdái nem akármilyenek, igazi fegyvert jelentenek. Élesen odalövi, ahova kell – nyilatkozta fiáról Dárdai Pál.

A 19 éves játékos piaci értéke a Transfermarkton 700 ezer euróról 3 millió euróra növekedett annak következtében, hogy zsinórban öt találkozón is a kezdőcsapat tagja volt a tavaszi szezonban, a remek teljesítménynek pedig úgy tűnik, meglesz a jutalma.

– Már leültem vele beszélgetni. Szeretnénk a klubhoz kötni azokat a fiatal játékosokat, akik remek teljesítményt nyújtanak – mondta Arne Friedrich sportigazgató Dárdai Mártonról, akivel kapcsolatban a bz-berlin.de úgy tudja, hogy május végén – amikor véget ér az érettségi – három évvel meghosszabbítják a szerződését.

Király: “Megtisztelő, hogy felmerült a nevem a Herthánál, de…” – reagált a kapus