Magnussen-apa: A Renault jobb, mint a McLaren

F1

2016. február 5. péntek, 08:30

Szerző: Strommer Benjamin, Fotó: DPPI

Wokingban kegyvesztett lett, de versenyülést talált Enstone-ban – 2016 nagy visszatérője Kevin Magnussen lesz. Apja, Jan reméli, hogy fia a francia csapattal F1-es világbajnoki címig jut.

Kevin Magnussen nem szokványos Formula-1-es pályafutást jár be: 2014-ben, újoncként a legnagyobb csapatok egyikével, a McLarennel mutatkozott be a királykategóriában, és rögtön első futamán a dobogóra állt, ennek ellenére a következő szezonban már nem volt a mezőnyben. Abban bízott, hogy egy évvel később újra helyet szerez a McLarennél, ennek ellenére azonban tartalékpilótai állásából is elküldték. A visszatérés váratlanul mégis sikerült 2016-ban, méghozzá egy újabb komoly háttérrel rendelkező csapat, a Renault színeiben.

„Nagyszerű volt látni, hogy a színpadra lép” – beszélt a Renault szerdai bemutatójáról a pilóta apja, Jan Magnussen a dán TV2-nek, aki nem vett részt az eseményen, hanem otthonából követte a közvetítést. „Még nem láttam az overallban, ezért csodás pillanat volt. Pár napja már tudtam, mi fog történni, de így is szívmelengető érzés volt látni, ahogy a többiekkel együtt kisétál.”

Az idősebb Magnussen, aki 1997-ben és 1998-ban volt az F1-es mezőny tagja, ráadásul úgy érzi, fia jobban járt, mintha a Honda-motorral szenvedő McLarennél jutott volna esélyhez. „Amióta a McLarennel rosszra fordultak a dolgok, ezen dolgoztak. Szuperboldog vagyok, és úgy gondolom, ez a lehetőség még jobb, mint az első. A Renault helyzetéből kifolyólag felépíthet valamit a csapattal együtt, akikkel eleinte esélytelenebb félként indulnak. Nagyszerű pozícióban van, és remélem, pár év múlva együttesen világbajnokká válnak” – zárta Jan Magnussen.

Forrás: www.formula.hu – RSS