Magnussen összeveszett az ügynökével?

F1

2016. február 9. kedd, 14:57

Szerző: Gobodics Tamás, fotó: dppi

Dán források szerint Kevin Magnussen magának intézte a Renault-s szerződést, az F1-es pilóta pedig össze is veszett ügynökével – hamarosan elválhatnak a felek útjai?

A BT.dk dán weboldal forrásai szerint elmérgesedett a viszony Kevin Magnussen és menedzsere, Dorte Riis Madsen között – méghozzá olyanannyira, hogy más egyedül a szerződésük köti össze őket, semmi más. A lap úgy tudja, hogy Magnussen találkozott és tárgyalt a Renault vezetőivel is, ezekből női menedzsere teljes egészében kimaradt.

Magnussen-dppi

A pletykák szerint Magnussen és Madsen viszonya tavaly romlott meg, amikor nem kapott pilótaülést a fiatal versenyző, ráadásul egyre inkább ráuntak egymásra az évek alatt – Magnussen még tinédzser volt, amikor először dolgoztak együtt. 

Egyes források szerint a dán pilótát hazája egyik milliárdosa, Anders Holch Povlsen is támogatta, méghozzá komoly összeggel, ami szintén fontos volt a szerződése szempontjából. A BT megkérdezte az ügyről Magnussent, de egyelőre nem kívánta kommentálni az ügyet – az biztos, hogy bár évek óta együtt dolgoznak Madsennel, a menedzser nem volt ott a párizsi bemutatón, amely meglehetősen szokatlan.

Forrás: www.formula.hu – RSS