Magnussen: Ott leszek Monzában!

F1

2016. augusztus 28. vasárnap, 19:49

Szerző: Balogh Tamás; Fotó: DPPI

A Renault dán pilótája hatalmas balesetet szenvedett az F1-es Belga Nagydíj elején, s bár kórházba is kellett szakítani bokasérülése miatt, biztos benne, hogy rajthoz tud állni a jövő hétvégén.

A Formula-1-es Belga Nagydíj kétségkívül legnagyobb bukása Kevin Magnussen nevéhez fűződik: a Renault versenyzője a hatodik körben vesztette el irányítását az autója felett a Raidillon kijáratánál, majd csapódott óriási sebességgel a gumifalba. A dánt elővigyázatossági okokból kórházba is szállították, ahol bokasérülést állapítottak meg nála. Egy ideig félő volt, hogy ez befolyásolja a jövő hétvégi, monzai indulását, ám Magnussen nemrég a közösségi oldalakon üzent aggódó rajongóinak:

Magnussen_Spa_DPPI

„Köszönöm a rengeteg üzenetet, srácok! Úton vagyok hazafelé a fájós bokámmal, de készen fogok állni Monzára!” – írta ki egy fotó kíséretében a versenyző. A Renault csapatfőnöke, Frederick Vasseur azért óvatosabban fogalmazott:

„Előbb az orvosi központba szállították, majd pedig egy kórházba, hogy röntgenvizsgálatnak vethessék alá, de szerencsére minden rendben. Úgy tűnik, meggyőződése, hogy ott lesz Monzában, de meg kell várnunk a holnapot, hogy milyen fájdalmai lesznek” – mondta Vasseur.

A szakember azt is elárulta, hogy egyelőre még nincs pontos magyarázatuk arra, mi okozta a balesetet, a műszaki meghibásodást viszont kizárták. Azt ugyanakkor hozzátette, hogy Magnussennek új karosszériára, motorra és váltóra lesz szüksége az Olasz Nagydíjon, ezek ugyanis mind megsérültek az incidens során.

Forrás: www.formula.hu – RSS