Magyar-albán: Vele pótolnák a szurkolók a „pótolhatatlan” Szalai Ádámot – megvan a kívánt kezdőcsapat

A csakfoci.hu ezúttal is megszavaztatta olvasóit, hogy milyen kezdőcsapattal állítanák ki a magyar válogatottat az este 20:45-kor kezdődő, Albánia elleni, hazai világbajnoki selejtező-mérkőzésre.

A Marco Rossi helyett kezdőcsapatot összeállító drukkerek közül mintegy 3 ezren döntöttek úgy, hogy besegítenek a kapitánynak és a válogatottnak, szinte pontosan 24 óra alatt jött össze ennyi voks. A szurkolók a már megszokottnak mondható, szeptemberi Andorra, Albánia és Anglia elleni vb-selejtezőn is alkalmazott 3-5-2-es felállást követve szavazhattak.

Olvasóink voksai alapján a kapusposzton Gulácsi Péter (78%) kirobbanthatatlan az általuk összeállított kezdőcsapatban, a középső hármast a mérkőzés előtti napon a klubtársának – egyben mostani ellenfelének – Myrto Uzuninak is üzenő Botka Endre (40%), a kisebb betegségéből felgyógyuló Willi Orbán (71%) és Szalai Attila (53%) alkotja.

A középpálya közepén Nagy Ádám (46%) tarolt, Szoboszlai Dominik (32%) és Kleinheisler László (24%) között pár százalék döntött. Jobbszélsőként Loic Nego (37%) befért a kezdőbe, a bal oldalra az előző három vb-selejtezőt kihagyó Holender Filipet (26%) rakták a szurkolók. Meglepetés, hogy a válogatottba hét év után visszatérő Vécsei Bálint (6%) nem tudott bekerülni a csapatba.

A térdműtétje után lábadozó Szalai Ádám távollétében a drukkereknél is némi fejtörést okozott, ki legyen a csatár. Sallai Roland (58%) mellett az MLS idei kírásában már a szezonbeli 16. gólját jegyző Sallói Dániel (47%) jelenthet megoldást a szavazatok alapján a ma esti Albánia elleni vb-selejtezőn.

A válogatottunk Albánia elleni kezdőcsapata a csakfoci.hu olvasóinak szavazata alapján:

Gulácsi – Botka, Orbán, Szalai A. – Nego, Nagy, Kleinheisler, Szoboszlai, Holender – Sallai, Sallói

Magyar-albán: Botka üzent a szurkolóknak és Uzuninak a meccs előtt – minden hír a válogatottunk vb-selejtezőiről itt!