Magyar bronzérem és bíztató részsikerek a szumózók világbajnokságán

sumo_2015Vb, 440, megnyitó

Az amatőr sumózók világbajnokságán, Osakában jól szerepelt a magyar válogatott, amelynek tagjai összesített pontversenyben a 9. helyet szerezték meg 51 ország képviselői között.

Az augusztus 28-30. között lebonyolított küzdelmek során a magyarok három kategóriában léptek dohyora (agyagból épített küzdőtér). Legjobban a nők szerepeltek, akik közül Sárkány Vivien (nyílt kategória, Kőbánya SC) bronzérmet szerzett. Forgó Fruzsina (-.65 kg, Bárdosi Küzdősport Akadémia) az ötödik, Makai Erika (+80 kg, Szolnoki MÁV SE) pedig a hetedik helyen végzett. A három hölgy alkotta csapat ugyancsak jól küzdött és az ötödik helyen fejezte be a versenyt.

sumo_2015Vb, 440, Sárkány Vivien, Péteri AndrásSárkány Vivien és edzője, Péteri András

A felnőtt férfiak képviseletében Prim Martin (-85 kg, Érdi Spartacus SC), Pap Arnold (-115 kg, Kertvárosi SE), Nedbalek Ferenc (+115 kg, Szolnoki MÁV SE) és Vas Zoltán (nyílt kategória, Leányfalu Kézilabda éás Szabadidő SE) egyaránt helyezetlenül zártak, s a csapatversenyben sem tudtak javítani.

A felnőttek várakozás alatti szereplésére vigaszt a férfi juniorok által elért eredmények jelentettek. Karymon Radion (-80 kg, NIKÉ SE, Fonyód), Lajsz Dominik (-100 kg, Érdi Spartacus SE) és Szilágyi Erik (nyílt kategória, Erzsébeti Spartacus MTK) egyaránt az előkelő 5. helyen végzett. Mindössze a +100 kilósok között érdekelt Rapcsák Szilárd (Dunaharaszti MTK) maradt helyezetlen.

sumo_Tóth Attila, 440  A csapatot elkísérte Tar Mihály, a szövetség társelnöke, Rovnyai János, a női válogatottak kapitánya, Szakály László nemzetközi versenybíró és Péteri András edző is. Lelkesítőleg hatott a magyar küldöttség tagjaira, hogy meglátogatta őket a szolnoki származású Tóth Attila, aki immár tizenegy éve profi szumózóként szerepel Japánban.

Az eredményeket röviden méltató szövetségi elnök, Ancsin László a jochapress.hu  érdeklődésére elmondta: a nemzedékváltás éveit élő magyar sumósport korábban ugyan már ért el ennél is jobb eredményeket, de  a körülmények ismeretében – a férfi felnőtteket leszámítva – az elért eredmények jónak minősíthetők.

 

 

Forrás: www.jochapress.hu – RSS