Magyar csapattal ér a csúcsra Daniel Ungur

Magyar csapattal ér a csúcsra Daniel Ungur

A 2012-es versenyszezonban nem csak a magyar, de a román Rally Bajnokságban is harcol a bajnoki pontokért a Maricsek Racing Team. Romániában az a Daniel Ungur terelgeti a csapat Mitsubishi Lancer Evo 6/9-esét, aki hazánkban is már többször állt rajthoz. Az idei évben navigátorával, Anton Avrammal futamról futamra kiemelkedő eredményt ér el, eddig 4 kategóriagyőzelemmel büszkélkedhetnek. Dannyt kérdeztük sikereiről, terveiről, és a MRT-vel való kooperációról.

– Kérlek, mesélj egy kicsit a Transilvania Rallyról!

– Mit is mondhatnék… Ez a futam számomra hazai verseny volt. Hatalmas plusz energiát adott az, hogy a szurkolóink, a barátaink, a családjaink előtt versenyezhettünk. Egy új szervező gárda, a CS BMP Motorsport vette a kezébe a rendezvény lebonyolítását, s egyáltalán nem vallottak szégyent. Új super stage szakaszt raktak be az időtervbe, ami nem csak az indulóknak, hanem a média képviselőinek és a szurkolóknak is plusz élvezetet, érdekességet nyújtott. Egy meglepetéssel is szolgáltak: az úgynevezett ,,Faget” szakaszon 8 kilométert kellett megtenni hol aszfalton, hol murván. Egy teljesen új volt minden versenyzőnek, ahol próbára tehették, milyen slick gumival murván futni.

A központban megrendezett prológ is fantasztikus volt! Gyönyörű környezetben, a történelmi belvárosban szórakoztattuk a nézőket, s a szponzorainkat is kiszolgáltuk, hiszen több ezres tömeg előtt futottunk, s töb televíziós csatorna, újság, rádió is kilátogatott az eseményre.

Toninak és nekem ismét egy tökéletes hétvégénk volt. Megnyertük a kategóriánkat, a csapatértékelésben is mi végeztünk az élen, összetettben pedig 6.-ak lettünk.

– Egy magyar csapat, a Maricsek Racing Team versenyautójával indultok a Román Bajnokságban. Mik az eddigi tapasztalataitok?

– Fantasztikusan muzsikált eddig a Mitsubishi Lancer Evo 6/9-es, egyszerűen imádjuk! Minden futamra tökéletesen felkészítette nekünk a szervizcsapat az autót, eddig egyszer sem volt technikai problémánk, s ez csakis a Maricsek Racing Team érdeme! Ezért köszönettel is tartozunk a nekik és a csapatfőnöknek, Maricsek Miklósnak is! Teljesen meg vagyunk elégedve a csapattal, professzionális az együttműködés. Mindenkinek csak ajánlani tudom a szolgáltatásaikat, mert nagyon jó szakemberek és vidám a velük való közös munka.

– Fantasztikus eredményeket értetek el az eddigi futamokon, hiszen többször is megnyertétek már a kategóriátokat, és az abszolút értékelésben is mindig az első 10-ben végeztetek. Mi a titkotok?

– A titkunk talán a professzionalitás, a tapasztalat, stb., stb. J A Román Rally Bajnokság 8 futamból áll, most tartunk a szezon közepén. Szépen haladunk a célunk felé, hiszen eddig négy győzelmet szereztünk a 11-es géposztályban. A következő versenyünk július 20-22-én lesz, a Sibiu Rally, Nagyszebenen. Ez a futam nem csak a román bajnokság miatt lesz fontos számunkra, hanem azért is, mert az IRC versenynaptárban is szerepel ez az állomás. Hatalmas rendezvény lesz, nagy érdeklődést fog kiváltani, s mi is nagyon készülünk már rá. Ami pedig a jövőt illeti: azt hiszem, hogy nem kell megmagyarázni, hogy az eredményeink alapján semmi okunk nincs arra, hogy ne folytassuk az együttműködést a Maricsek Racing Teammel a következő években.

Horváth Judit

A cikk folytatódik..! kattintson ide!