Magyar foci: A kapusnak rohannia kellett a kidőlő fa elől a bajnokin, komoly tragédiát úsztak meg a játékosok

Ijesztő jelenet szemtanúi lehettek, akik kilátogattak a vasárnapi Fülöp SE–Bocskai SE Vámospércs-II. megyei III. osztályú labdarúgó-mérkőzésre, ugyanis a találkozó alatt egy kiszáradt fenyőfa borult az egyik kapura – számolt be az esetről a haon.hu. A napok óta tartó esőzés, és a nagy szél miatt a már kiszáradt fa gyökérzete nem bírta tovább tartani a fa súlyát, és megadta magát.

A Haonnak Halász Lajos, a fülöpiek edzője idézte fel az eseményeket.

A 32. percben történt az eset, és hála a Jóistennek, épp a Vámospércs támadott, így csak a kapusuk tartózkodott a 16-oson belül. Előtte két perccel arra a kapura rúgtunk szögletet, ha ez akkor történik, biztos, hogy nagy baj lett volna belőle.

– Így szerencsére csak a kapus volt a tizenhatoson belül, nagyjából a büntetőpont környékén. Hátul a kapu mögött állt egy rendezőnk, ő hallotta meg a recsegést-ropogást, és azonnal kiáltott a vámospércsi játékosnak, hogy rohanjon. Szerencsére hitt neki, és azonnal elkezdett futni.

– Nagy volt az ijedtség, én is azonnal szaladtam a játékoshoz tudakolva, hogy jól van-e. Mondta, nincs semmi baj, egy gally picit megcsapta az egyik lábát, de szerencsére még a bőrén sem volt nyoma

– idézte fel Halász Lajos.

A labdafogó háló is csökkentett valamennyit a dőlés sebességén, így a kapu nem rogyott össze amikor rázuhant a fa. Felvetődött, a fenyőt gyorsan kivágják annak érdekében, hogy folytatódhasson a mérkőzés, de hamar kiderült, a kapu nem lesz használható már aznap, így Forgács Krisztián játékvezető – 3-0-s hazai vezetésnél – lefújta a mérkőzést, amelyet október 16-án játszanak újra.

Hétvégén még NB I-es csapat ellen játszott, most visszalépett a bajnokságtól a magyar klub: “Ez nagyon keményen érintett”