Magyar golfozó az olimpián?

image

Hahn Roland kevesebb, mint három héten belül kétszer is a második helyen végzett a Czech PGA Tour-versenysorozat egy-egy állomásán. A 21 éves golfozó, akinek az egykori válogatott futballista, a ma már profi játékos és golfedző, Hahn Árpád az édesapja, a magyar golfozás legjobb eredményét érte el ezzel.

Három viadal után a második helyen áll az összetettben, vagyis jó esélye van arra, hogy az európai küzdőtéren egy szinttel feljebb lépjen. A mostani, amelyben szerepel, a harmadik vonal, de már nem sok választja el attól, hogy a Challenge Tour-ba bekerüljön, onnan pedig már csak egy szinttel lehet feljebb lépni, az elitsorozatba, a European Tour mezőnyébe.

– Támogatóinknak, a Rigipsnek és a PannErgy-nek köszönhetjük, hogy ilyen jól sikerült a téli felkészülés – mondja Roland édesapja. – A golf köztudottan költséges sportág, de a fiam elindult azon az úton, hogy már kezdi behozni az óriási kiadások egy részét. Ám talán ennél is fontosabb, hogy lépked előre a világranglistán, nagy álma ugyanis, hogy a 2016-os olimpián, amikor először szerepel hivatalosan is az ötkarikás játékokon a golf, ott lehessen, a kvótákat viszont a világranglistás helyezések alapján osztják majd ki a játékosok között.

Roland státusza egyébként a magyar sporton belül igen sajátos, hiszen profi sportolóként van számon tartva, ami azt jelenti, hogy a Magyar Olimpiai Bizottság nem támogatja, még akkor sem, ha neki van a legnagyobb esélye arra, hogy Rióban ott lehessen. Igaz ugyan, hogy a magyar sikersportágak képviselői is profiként versenyeznek, pénzdíjas viadalokon állnak rajthoz, az ő megítélésük – talán a magyar sport hagyományai miatt – mások.

Ez persze nem szegi kedvét a fiatal játékosnak, aki mindent elkövet, hogy megvalósítsa álmait – napi hat órát edz -, de mellette a civil életben is megállja a helyét. Németül és angolul tökéletesen beszél, a TF-en már elvégezte a profi golfoktatói szakot, jelenleg sportmenedzsernek tanul ugyanott.

– A cseh verseny előtti héten négy vizsgája volt Rolandnak, amiket tökéletesen teljesített, majd a Czech Touron is a legjobbat hozta ki magából – folytatja a büszke édesapa. – Nem azért mondom, mert az édesapja vagyok, de Roland a tehetségével, a szorgalmával új fejezetet nyithat a magyar golfozásban. Olyan eredményeket ér el, amiket magyar versenyző még soha meg sem közelített, ezzel talán fel tudja nyitni a közvélemény és a sportvezetés szemét, és el tudja hitetni velük, hogy a golf sem pusztán a kiváltságosok sportja, ebben a műfajban is érhet el kiváló eredményeket magyar sportoló.

Forrás: Rita Tamás