Magyar karatés érem az olimpiai kvalifikációs sorozatban

Bronzérmet nyert Hárspataki Gábor a 75 kg-os súlycsoportban a salzburgi Karate1 Premier League versenyen. A 88 ország részvételével lebonyolított viadal az ötkarikás játékokon idén bemutatkozó sportág tokiói olimpiai pontszerző sorozatának egyik állomása volt. 

A kisebbfajta világbajnokságnak is beillő ausztriai megmérettetésen kategóriánként a világranglista első száz helyezettje közül indulhattak versenyzők.

Az olimpiai részvételre az egyik legesélyesebb magyar, Hárspataki Gábor a 75 kilósok között a selejtezők során három sikerrel kezdett. Előbb egy akciókban gazdag mérkőzésen 7-5-re legyőzte a jamaikai Brownt, majd 2-0-ra verte az argentin Ichikit, a négy közé jutáért pedig 3-3-as eredmény mellett első szerzett ponttal a japán Nishimuránál is jobbnak bizonyult. Az elődöntőben aztán az MTK karatésa 4-1-re kikapott a tavalyi Európa Játékok-győztes ukrán Horunától.

A bronzmérkőzésen a korábbi világ- és Európa-bajnok olasz Busa lett volna az ellenfél, aki azonban kézsérülés miatt nem állt ki, így a magyar klasszis végzett a harmadik helyen.

Hárspataki Gábor az eredménnyel bizakodva várhatja a március végén Bakuban sorra kerülő Európa-bajnokságot. 

Forrás: http://.sportbanyaszat.reblog.hu – RSS