Magyar Kupa: Győrbe megy a Vasas, Felcsútra a Fradi

A Magyar Labdarúgó Szövetség megtartotta a Magyar Kupa 8. fordulójának sorsolását, a tét már a legjobb 16 közé jutás lesz a csapatok számára.

A 7. fordulóban egy élvonalbeli csapat, a Paks búcsúzott a további küzdelmektől, így 10 OTP Bank Liga-együttes maradt állva a kupában. A 8. kör sorsolásánál ez a tíz csapat kiemelt volt, vagyis két NB I-es együttes nem kerülhetett össze ebben a fordulóban.

Így is lesznek rangadók, az előző idényben még az élvonalban szereplő Puskás Akadémia a címvédő Ferencvárost, a korábbi NB I-es ETO FC Győr pedig az OTP Bank Liga éllovasát, a Vasast fogadja. Az előző kupaidény „óriásölője”, az immár NB II-es Kozármisleny az Újpest ellen próbálja meg kiharcolni a sikert.

A továbbjutás egy mérkőzésen dől el, minden párosításnál az alacsonyabb osztályú csapat a pályaválasztó, azonos osztály esetén az előbb kihúzott csapat játszhat hazai pályán.

A 8. forduló hivatalos játéknapja: november 30, szerda.

Magyar Kupa, a 8. forduló párosításai:

Dorog FC – MTK Budapest
Puskás Akadémia – Ferencváros
ETO FC Győr – Vasas
Kecskemét LC – Gyirmót FC
Budafok – Videoton FC
REAC – Mezőkövesd-Zsóry FC
Putnok FC – DVTK
Soroksár FC – Budapest Honvéd
Érdi VSE – Szombathelyi Swietelsky Haladás
HR-Rent Kozármisleny – Újpest FC
Baktalórántháza – Szolnoki MÁV
Szentlőrinc – Celldömölk
FC Hatvan – Csákvár
Bicske – Ceglédi VSE
Kaposvári Rákóczi – Swietelsky Sopron
Balmazújváros – ZTE FC

Forrás: www.mlsz.hu – RSS