Magyar Kupa: Pasaréten jutna a legjobb 32 közé a Haladás

Kedden kettő, szerdán huszonhat mérkőzést rendeznek a Magyar Kupa 2. fordulójából.

Az OTP Bank Liga csapatai közül nyolcan érdekeltek a kupafordulóban, miután az idényt nemzetközi kupaszerepléssel kezdő együtteseink csak a következő körben kapcsolódnak be a küzdelmekbe. Az élvonalbeli klubokat kiemeltként sorsolták ki a párosítás során, ezért mindannyian idegenben lépnek pályára, többségében megyei I. osztályú vagy harmadosztályú riválissal szemben (A kupaforduló összes eredményét szerdán az mlsz.hu oldalon a mérkőzések lefújását követően közöljük).

Kedden a Puskás Akadémia az NB III Közép csoportját eddig veretlenül vezető Kozármisleny otthonában próbálja kivívni a
továbbjutást, míg a Vasas az NB II-ben a feljutásra pályázó, de 7 forduló után 3 győzelemmel, 1 döntetlennel és 3 vereséggel csak a hetedik helyen álló Szolnok otthonában lép pályára. Az előző idényben még bajnoki mérkőzésen találkozott egymással a két csapat, akkor a Tiszaligeti Stadionban 3-2-re nyertek a hazaiak.

Szerdán az OTP Bank Liga sereghajtója, a Békéscsaba az NB II listavezetőjével, a Mezőkövesddel játszik a borsodi városban. Érdekesség, hogy a csabaiak eddigi egyetlen élvonalbeli győzelmüket éppen a kövesdieket irányító Benczés Miklós volt csapata, a Puskás Akadémia otthonában érték el. A Budapest Honvéd megyei I-es rivális otthonába látogat, Tolnában, a Bonyhád otthonában játszik szerdán. A Paks Gyöngyösre, a DVTK Balatonfüredre látogat, az Újpest a Celldömölki VSE vendége lesz.

Az OTP Bank Ligában jelenleg a második helyen álló Haladás egy másik zöld-fehér gárdával, az NB III Közép csoportjában újoncként a negyedik helyen tanyázó Pénzügyőrrel játszik. Az NB I meglepetéscsapataként a tabella második helyét elfoglaló immár nyolc mérkőzés óta veretlen Haladás kapcsán még mindig sokan emlegetik a szerencsefaktor szerepét, de Mészöly Géza vezetőedző szerint ennél jóval többről van szó, amikor a sikeres szereplés okát keresi valaki.

– A jó szereplés oka összetett, sok kis mozaikból áll össze, de tévedés azt gondolni, hogy kizárólag szerencsével állunk a tabella élmezőnyében. Sokat számít, hogy, elsősorban a névszponzorunknak köszönhetően, nagyszerű háttér áll a csapat mögött, nyáron sikerült jól igazolni és megerősíteni a keretet, emellett a szakmai stáb is keményen dolgozik a sikerekért. Minden apró részletre odafigyelünk, nagy hangsúlyt fektetünk például az erőnléti részre, aminek eredménye érezhető is a mérkőzéseken – mondta az mlsz.hu-nak a Haladás vezetőedzője.

Ami a kupaküzdelmeket illeti: a Hali az első fordulóban viszonylag szoros mérkőzésen jutott tovább a Nyúl ellen, és a Pénzügyőr várhatóan nagyobb ellenállást tanúsít majd, mint az első kuparivális.

– Nehezebb dolgunk lesz, mint az első fordulóban, a Pénzügyőr erősebb csapat, jó eredményeket ért el az utóbbi időszakban, jelenleg negyedik az NB III-as tabellán. A klubot jól ismerem, magam is játszottam a Pasaréti úti pályáján, biztos vagyok benne, hogy nem lesz könnyű dolgunk szerdán. A keretünkben vannak olyan játékosok, akik a bajnokságban kevesebb szerepet kaptak az utóbbi időszakban, ők most bizonyíthatnak majd, ezért biztos vagyok benne, hogy mindenki motiváltan lép pályára. Természetesen a továbbjutás a célunk, emellett ez a találkozó is egy jó felkészülési lehetőség lesz a hétvégi bajnoki mérkőzésünkre – tette hozzá Mészöly Géza.

0919_HALKIS1

Az NB III újoncánál, a Magyar Kupa 1. fordulójában Lentiben 2-0-ra diadalmaskodó Pénzügyőrnél természetesen nagy várakozás előzi meg az NB I-es ellenfél látogatását, Vatai Attila vezetőedző szerint a Pasaréti úton igazi futballünnepként tekintenek a szerdai találkozóra.

– Számunkra ez inkább egy ünnepnap, de nem lennénk sportemberek, ha nem próbálnánk mindent megtenni a továbbjutásért – mondta az mlsz.hu-nak Vatai Attila. – A szombati bajnoki mérkőzés óta állandó téma a Haladás elleni meccs – amellett, hogy tisztában vagyunk a realitásokkal, természetesen arról álmodunk, hogy nagy bravúrt végrehajtva továbbjussunk a párharcból. A televízióban többször is megnéztük a Haladást, ennél részletesebben fölösleges elemezni az ellenfelet, mert ezen a meccsen akárhogy is nézzünk, profik játszanak amatőrök ellen, képességekben és sebességben is más szintet képvisel az ellenfél. Van egy elképzelt optimális forgatókönyv a mérkőzés alakulására, megpróbáljuk a saját játékunkat megjeleníteni a pályán, meglátjuk, ez mire lesz elég. Azt szokták mondani, hogy osztályonként két gól különbség van a csapatok között, ez alapján a Haladásnak fölényesen kellene nyernie a találkozót, bízunk azonban abban, hogy fegyelmezett védekezésből indulva esély lehet egy szorosabb eredményre. Kedden igyekszünk mentálisan összerakni a csapatot, szerdán pedig mindent megteszünk a pályán, ami az erőnkből telik.

A Pénzügyőrben nem szerepelnek ismert játékosok, a klub arra törekszik, hogy olyan játékosokat alkalmazzon, akiknek nemcsak a futballtudásuk megfelelő, hanem az élet más területein is megállják a helyüket, és egy jó szellemű közösséget alkossanak pályán és pályán kívül.

– Az elmúlt két évben újjáépítettük a csapatot, és ennek máris láthatjuk az eredményeit. Az előző idényben megnyertük a BLASZ I-et, ezzel felkerültünk az ország futballtérképére. Most az ország 80 legjobb csapata között szerepelhetünk, és már önmagában ez is nagy ajándék a számunkra. Nagyon jó mentalitású csapatunk van, a játékosokban megvan a vágy, hogy megmutassák magukat, és kellemes meglepetést okozzanak a szurkolóknak. A hazai labdarúgó-társadalomban nagy probléma, hogy mindenki csak a fizetéséért igyekszik megdolgozni, kevesen gondolnak arra, hogy közben más területen is helytálljanak, például diplomát szerezzenek, nyelveket tanuljanak. Mi viszont olyan játékosokat igyekszünk szerződtetni, akiknek a mentalitásuk is értéket teremt, és úgy gondolom, ez a pályán is észrevehető. Természetesen mi is szoktunk gyengébben futballozni, de a hozzáállás, a mentalitás mindig példamutató a pályán, szerintem nem sok helyen lehet hasonlót látni Magyarországon. Bízom benne, hogy ez a fajta szemlélet a szerdai kupamérkőzésen is kifizetődik majd – fogalmazott Vatai Attila.

A Magyar Kupa 2. fordulójának menetrendje:

2015.09.22., kedd

HR-RENT KOZÁRMISLENY – PUSKÁS AKADÉMIA FC 15:00

SZOLNOKI MÁV FC – VASAS FC 18:00

2015.09.23, szerda:

NYÍREGYHÁZA SPARTACUS FC – VÁC FC 15:00

MEZŐKÖVESD ZSÓRY FC – BÉKÉSCSABA 1912 ELŐRE 15:00

PÉNZÜGYŐR SE – SWIETELSKY HALADÁS 15:00

BONYHÁD VLC – BUDAPEST HONVÉD 15:00

GYÖNGYÖSI AK-YTONG – MVM-PAKS 15:00

BALATONFÜREDI FC – DVTK 15:00

CELLDÖMÖLKI VSE – ÚJPEST FC 15:00

SIKLÓSI FC – VELENCE-FQL SYSTEM 15:00

DOROGI FC – GYIRMÓT FC GYŐR 15:00

BÁCSALMÁSI PVSE – ZTE FC 15:00

FC TISZAÚJVÁROS – KOMLÓI BÁNYÁSZ 15:00

BUDAFOKI MTE-ÚJBUDA FC – SOMOS SE 15:00

VÁRFÜRDŐ-GYULAI TERMÁL FC – SZEGED 2011-GROSICS AKADÉMIA 15:00

MÁTÉSZALKAI MTK – BALMAZ KAMILLA GYÓGYFÜRDŐ 15:00

SZEKSZÁRDI UFC – DUNAHARASZTI MTK 15:00

BKV ELŐRE – SOPRONI VSE 15:00

VÉP VSE – MEZŐHEGYESI SE 15:00

III. KER. TVE – BUDAÖRS 15:00

CIGÁND SE – SOROKSÁR SC 15:00

ÁSOTTHALMI TE – RÁKÓCZI SE NAGYECSED 15:00

CEGLÉDI VSE – KISVÁRDA MASTER GOOD 15:00

TÁLLYA KSE – AQVITAL FC CSÁKVÁR 15:00

GÉDERLAKI KSE – TISZAKANYÁR SE 15:00

RÁKOSMENTE KSK – FC AJKA 15:00

TARR ANDRÁSHIDA SC – DIÓSDI TC-SELECT 15:00

INTERNATIONALE CDFSE – HAJDÚBÖSZÖRMÉNYI TE 15:00

Forrás: www.mlsz.hu – RSS