Magyar Nagydíj – Michelisz szerint a Red Bull és a Lotus esélyes

image

Michelisz Norbert, a túraautó-világbajnokság (WTCC) magyar pilótája szerint a Red Bull és a Lotus tűnik igazi esélyesnek a Hungaroringen, a XXVIII. Forma-1-es Magyar Nagydíj pénteki első szabadedzése után.

    „A délelőtt látottak alapján kezdetleges képet kaptunk az erőviszonyokról, de az máris látszik, hogy a várakozásoknak megfelelően a Red Bull és a Lotus autói bírják a legjobban a nagy hőséget” – mondta a Zengő Motorsport 28 éves pilótája az MTI-nek.
    Hozzátette, úgy tűnik, a tavalyi, de mostanra átalakított szerkezetű Pirelli-gumik – amelyeket Mogyoródon használnak először a csapatok – a Ferrarinak és a McLarennek jelentenek előnyt, míg a Mercedes autói nem annyira gyorsak ezeken az abroncsokon, mint voltak a korábbiakon.
    „Ez persze nem jelenti azt, hogy a Mercedes versenyzői nem lesznek ott az első tízben a hétvégán, de érdekes volt látni, hogy az eddigi egykörös gyors tempójuk eltűnt” – mondta Michelisz.
    A WTCC-ben Honda Civickel versenyző pilóta a jövő heti, Argentínában sorra kerülő futamra készül.
    „A pálya vonalvezetése alapján esélyünk lehet egy jó eredmény elérésére, arra számítok, hogy a dobogóért fogunk harcolni” – mondta Michelisz. Hozzátette: az, hogy jövőre a kilencszeres ralivilágbajnok Sebastian Loeb is elindul a WTCC-ben, jót fog tenni a sorozatnak.
    „Versenyzői szempontból nagy kihívás lesz ellene rajthoz állni, s nagy dolog lenne legyőzni” – mondta Michelisz.

XLsport.hu
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.