Magyar részvevő is lesz az erős emberek BL-döntőjében

Ugyan az alapszakasz utolsó fordulójában nem vehetett részt, így is összejött a remélt bravúr: a háromszoros magyar bajnok Juhász Péter bejutott az erősemberek Bajnokok Ligája-sorozatának nagydöntőjébe. A mádi kolosszus karrierje során először lehet ott az idény tíz legjobb versenyzőjét felvonultató alanyai dupla fordulóban.

Juhász Péter ((Fotó: Prémium Média & Sport Management Zrt.) 

Az elmúlt hét végén véget ért az erősemberek Bajnokok Ligája-sorozatának alapszakasza. A gibraltári fordulóban nem kapott szerepet Juhász Péter, ám az eredmények szerencsésen alakultak a szempontjából: ketten ugyan megelőzték összetettben, ám így is a legjobb tíz között maradt, azaz kvalifikált a november 5–6-ai nagydöntőbe, ahol az idény legjobbjai mérik majd össze a tudásukat.

– Figyeltem az eredményeket, vagyis figyeltem volna. Már előre kiszámoltam a forgatókönyveket, kinek hol kellene végeznie, hogy jól álljanak a csillagok. Aztán viszont hiába mentem fel az oldalra, ahová az eredményeket valós időben tölteni szokták, valamilyen technikai hiba miatt egész nap egyetlen részeredmény sem került fel. Úgyhogy volt min izgulni. Annál is inkább, mert este két versenyzőnek is írtam, tőlük pedig egészen más eredménysort kaptam, az egyik alapján továbbjutottam, a másik alapján épp a 11. helyen kiestem volna – idézte fel

Juhász Péter, hogyan élte meg, hogy az utolsó fordulóban csak szoríthatott a továbbjutásért.

– Ez a matekozás általában jól szokott nekem menni, de most hála Istennek tévedtem, még ha szombat hajnalig bizonytalan volt is a helyzet – fogalmazott Juhász. – Próbáltam nem ráfeszülni a helyzetre, úgy kezelni, hogy oké, nekem fontos, milyen infók jönnek, de azért az élet nem áll meg, bárki hozzám tudjon szólni. Igazából nem voltam feszült, inkább csak egészségesen izgatott. Most pedig, hogy tudom, összejött a döntő, boldog vagyok. Ez eddigi karrierem legnagyobb sikere, függetlenül attól, hogy Alanyában miként alakul a verseny.

A remek hír egyébként pont azon a hétvégén érkezett, amikor versenyzői karrierje 15. évfordulóját is ünnepelte.

A következő hetek felkészüléséről azt mondta, az idény végéhez érve már nem akar változtatni semmin, ugyanazzal az edzéstervvel dolgozik a törökországi döntőig, mint amivel a hazai Prémium Liga-döntőjére is készül.

– Egy hónap alatt nem lehet megváltani a világot, ha most elkezdeném ész nélkül pakolni a súlyokat, abból csak baj lenne. Hosszú idény van mögöttem, lényegében minden második hétre jutott egy hazai vagy nemzetközi verseny. Még csak az kellene, hogy most túlterheljem magamat, és egy sérülés miatt aztán ne tudjak elutazni. Szeretném jól érezni magam, élvezni a versenyt. Az elmúlt hónapokban minden BL-fordulóra úgy utaztam, ki kell hoznom magamból a maximumot, mert ki tudja, ott lehetek-e legközelebb is a mezőnyben. Még akkor sem voltam igazán elégedett, amikor dobogóra állhattam, rögvest azt néztem, hogy lehettem volna harmadik helyett második. Most egészen más a helyzet: lehetőségként tekintek arra, hogy a világ tíz jelenlegi legjobb erősemberével együtt versenyezhetek majd igazi téthelyzetben – tekintett előre.

Hozzátette, természetesen megvan a jelentősége annak, hogy ötödik, nyolcadik vagy tizedik helyen végez-e majd, azt azonban látni kell, hogy a dobogóra nincs reális esélye még ebben a mezőnyben. A törökországi tapasztalatok azonban egy lépéssel közelebb vihetik ahhoz, hogy néhány éven belül ez megváltozzon. Ami pedig addig is fontos: a döntővel már biztosította a részvételét a Bajnokok Ligája sorozat 2023-as kiírására is. Így pedig adott az esély, hogy a következő idényben még egy lépést tegyen majd a legjobbak irányába.

(magyarnemzet.hu)

Post Views: 22