Magyar sikerek az Israel Epic versenyen!

Október 4. és6. között rendezték meg Izrael legnagyobb stages race versenyét az Israel Epicet, amelyen idén a magyar monti válogatott is részt vett. Két női és Két férfi párost indítottunk, Benkó Barbara – Anna Terpstra, Cseh Veronika – Schmidel Regina, Dina Márton – Valter Attila, Parti András – Palumby Zsombor összeállításban. Az idő végig remek volt vagy inkább kicsit melegebb mint kellett volna. A sok port viszont szokni kellett, egyrészt a belélegzés miatt, másrészt a látási viszonyok is néha korlátozottak voltak.

1. nap – 86km, 1900m szint

Első párosunk nagyot alkotott, Benkó Barbara-Anna Terpstra holland-magyar páros 1. helyen futott be, végig maga biztosan vezetve. Öszokott párosnak mondhatjuk őket, ez meg is látszott a teljesítményükön. Második párosunknak (Cseh Veronika – Schmidel Regina) nem volt ennyire könnyű dolga, már a rajt utáni tülekedésben Schmidel Regina bukott és egy defektet is össze szedett. Közel 45 perc hátránnyal kezdték újra a futamot. A verseny nap végére a 9. helyre küzdötték fel magukat.

Fiú párosaink is hasonlóan teljesítettek, Dina Márton-Valter Attila páros ezt a szakaszt a 4. helyen zárták egy defekttel. 4:30 másodperchátránnyal az elsőhöz képest. A defekt után végig előzgették az ellenfeleiket. Parti András- Palumby Zsombor párosunknak is gondjai voltak, Zsombor a táv második felében gyomor problémákkal küzdött, még hányni is meg kellett állni sajnos, így a 19. helyen végeztek közel 20 perc hátránnyal.

2. nap – 96km, 2300 szint

A verseny király szakasza! Végre senkinek nem volt problémája, mindenki a maximumot tudta nyújtani.

Benkó Barbara – Anna Terpstra továbbra is magabiztosan versenyezve az első helyen futott be. (Bár Barbi a verseny elején lévő tülekedésben eset egy kisebbet). Schmidel Regina – Cseh Veronika párosunk szenzációsat hajtva az 5. helyen végzett, ezzel javítani tudtak az összetett versenyben.

A fiúknál is nagyon komoly csata alakult ki, a tegnapi több defektjük miatt jelentős hátrányt szenvedő cseh páros (Jaroslav Kulhavy – Matous Ulman) hamar az élre állt és iszonyatosan kemény tempót diktáltak. Fel is ugrottak hamar a kanadai párosra aki a verseny elején szőkéssel próbálkozott. A mieink Valter Attila és Dina Márton a táv felétől nem várt tovább és üldözőbe vette az élen haladókat, az utolsó hegy előtt – ami közel 20 perc mászás volt – alig 30-40 másodperce voltak Kulhavyéktól. Az utolsó hegy felénél érték utol a kanadai párost és le is hagyták őket azzal a lendülettel. A célba a 2. helyen futottak be bő 1:30perc hátránnyal az elsők után. Ezzel összetettben feljöttek a 3. helyre, az elsőtől 4 perc, a másodiktól 1:25 hátránnyal várják az utolsó versenynapot. Parti András és Palumby Zsombor is nagyon jó szakaszt mondhat magának a 4. helyen értek célba, ezzel a 11. helyre jöttek előre az összetettben.

3.nap – 60,5km, 1320m szint

Barbiék párosának legfontosabb volt biztonságosan megőrizni az első helyet, ezt sikerült is, a nap végén a második helyen értek célba pár perc hátránnyal, így magabiztosan zártak az első helyen az összetettben. Roni és Regi is jól teljesítettek és összetettben a 7. helyre jöttek fel. Ezzel a női vállogatott 240 UCI pontot gyűjtött.

A fiúknál még esély volt mindkét párosunknak az összetettbeli javításra, de a végén ez csak a Parti Andris – Palumby Zsombor alkotta párosnak sikerült, akik így feljöttek az összetett 10. helyre.
Dina Márton – Valter Attila párosunk a végső hajrában már nem tudott javítani, így maradtak a nagyon előkelő 3. helyen az összetettben.Ezzel a férfi válogatott 250 UCI pontot gyűjtött.

Egyszóval remek hétvége után vagyunk túl, és rengeteg ponttal kerültünk közelebb az olimpiai kijutáshoz!

Valter Tibor

magyar sikerek az israel epic versenyen
magyar sikerek az israel epic versenyen 1
magyar sikerek az israel epic versenyen 2
magyar sikerek az israel epic versenyen 3
magyar sikerek az israel epic versenyen 4
magyar sikerek az israel epic versenyen 5
magyar sikerek az israel epic versenyen 6
magyar sikerek az israel epic versenyen 7
magyar sikerek az israel epic versenyen 8
magyar sikerek az israel epic versenyen 9
magyar sikerek az israel epic versenyen 10
magyar sikerek az israel epic versenyen 11
magyar sikerek az israel epic versenyen 12
magyar sikerek az israel epic versenyen 13
magyar sikerek az israel epic versenyen 14 Forrás: www.bringasport.hu – RSS