Magyar sikerek az Israel Epic versenyen!

Október 4. és6. között rendezték meg Izrael legnagyobb stages race versenyét az Israel Epicet, amelyen idén a magyar monti válogatott is részt vett. Két női és Két férfi párost indítottunk, Benkó Barbara – Anna Terpstra, Cseh Veronika – Schmidel Regina, Dina Márton – Valter Attila, Parti András – Palumby Zsombor összeállításban. Az idő végig remek volt vagy inkább kicsit melegebb mint kellett volna. A sok port viszont szokni kellett, egyrészt a belélegzés miatt, másrészt a látási viszonyok is néha korlátozottak voltak.

1. nap – 86km, 1900m szint

Első párosunk nagyot alkotott, Benkó Barbara-Anna Terpstra holland-magyar páros 1. helyen futott be, végig maga biztosan vezetve. Öszokott párosnak mondhatjuk őket, ez meg is látszott a teljesítményükön. Második párosunknak (Cseh Veronika – Schmidel Regina) nem volt ennyire könnyű dolga, már a rajt utáni tülekedésben Schmidel Regina bukott és egy defektet is össze szedett. Közel 45 perc hátránnyal kezdték újra a futamot. A verseny nap végére a 9. helyre küzdötték fel magukat.

Fiú párosaink is hasonlóan teljesítettek, Dina Márton-Valter Attila páros ezt a szakaszt a 4. helyen zárták egy defekttel. 4:30 másodperchátránnyal az elsőhöz képest. A defekt után végig előzgették az ellenfeleiket. Parti András- Palumby Zsombor párosunknak is gondjai voltak, Zsombor a táv második felében gyomor problémákkal küzdött, még hányni is meg kellett állni sajnos, így a 19. helyen végeztek közel 20 perc hátránnyal.

2. nap – 96km, 2300 szint

A verseny király szakasza! Végre senkinek nem volt problémája, mindenki a maximumot tudta nyújtani.

Benkó Barbara – Anna Terpstra továbbra is magabiztosan versenyezve az első helyen futott be. (Bár Barbi a verseny elején lévő tülekedésben eset egy kisebbet). Schmidel Regina – Cseh Veronika párosunk szenzációsat hajtva az 5. helyen végzett, ezzel javítani tudtak az összetett versenyben.

A fiúknál is nagyon komoly csata alakult ki, a tegnapi több defektjük miatt jelentős hátrányt szenvedő cseh páros (Jaroslav Kulhavy – Matous Ulman) hamar az élre állt és iszonyatosan kemény tempót diktáltak. Fel is ugrottak hamar a kanadai párosra aki a verseny elején szőkéssel próbálkozott. A mieink Valter Attila és Dina Márton a táv felétől nem várt tovább és üldözőbe vette az élen haladókat, az utolsó hegy előtt – ami közel 20 perc mászás volt – alig 30-40 másodperce voltak Kulhavyéktól. Az utolsó hegy felénél érték utol a kanadai párost és le is hagyták őket azzal a lendülettel. A célba a 2. helyen futottak be bő 1:30perc hátránnyal az elsők után. Ezzel összetettben feljöttek a 3. helyre, az elsőtől 4 perc, a másodiktól 1:25 hátránnyal várják az utolsó versenynapot. Parti András és Palumby Zsombor is nagyon jó szakaszt mondhat magának a 4. helyen értek célba, ezzel a 11. helyre jöttek előre az összetettben.

3.nap – 60,5km, 1320m szint

Barbiék párosának legfontosabb volt biztonságosan megőrizni az első helyet, ezt sikerült is, a nap végén a második helyen értek célba pár perc hátránnyal, így magabiztosan zártak az első helyen az összetettben. Roni és Regi is jól teljesítettek és összetettben a 7. helyre jöttek fel. Ezzel a női vállogatott 240 UCI pontot gyűjtött.

A fiúknál még esély volt mindkét párosunknak az összetettbeli javításra, de a végén ez csak a Parti Andris – Palumby Zsombor alkotta párosnak sikerült, akik így feljöttek az összetett 10. helyre.
Dina Márton – Valter Attila párosunk a végső hajrában már nem tudott javítani, így maradtak a nagyon előkelő 3. helyen az összetettben.Ezzel a férfi válogatott 250 UCI pontot gyűjtött.

Egyszóval remek hétvége után vagyunk túl, és rengeteg ponttal kerültünk közelebb az olimpiai kijutáshoz!

Valter Tibor















Forrás: www.bringasport.hu – RSS