Magyar sikerek internetes kick-boxban

Hat érmet szereztek a magyar fiatalok az E-Tournament World Series elnevezésű internetes kick-box formagyakorlat verseny második fordulójában. Az egész világot sújtó koronavírus járvány miatt életre hívott nemzetközi viadalon 21 ország 228 nevezője vett részt. A magyar színeket a Kondorosi Kick-box Egyesület három tíz éven aluli tehetsége képviselte – adta hírül a Magyar Kick-box Szakszövetség.

Litauszki László tanítványai egy arany-, két ezüst- és három bronzérmet gyűjtöttek. Közülük a lányoknál Laurinyecz Emma három kategóriában is indult. Különösen a zenés pusztakezes formagyakorlatban ért el nagy sikert, ahol a döntőben a tavalyi győri Eb-n két Európa-bajnoki címet is szerző ír Lewidge ellen diadalmaskodott. Aranyérme mellett a kétsopronyi versenyző a kreatív fegyveres formagyakorlatban második, a zenés fegyveres kategóriában pedig harmadik lett. 

A fiúk között Lázár Noel zenés pusztakezes formagyakorlatban csak minimálisan szorult mexikói vetélytársa mögött a második helyre, emellett pedig egy bronzérmet is nyert. A harmadik fiatal magyar kick-boxosnak, Petrovszki Mártonnak egy bronzérem jutott. 

 

„Az örömteli eredmények  mellett sportolóink bebizonyították, hogy kezd felnőni itthon egy olyan új generáció, amely képes felvenni a versenyt a világ élvonalával” – értékelt Litauszki László edző. 

A versenyzők produkciói megtekinthetők:  

https://www.youtube.com/watch?v=l6XkJwlM64o&fbclid=IwAR1ohM3DM8JCReD2tqXYikm7833LjjOp_BCrJlOwta9whSyAQdEg5BzkB1Q

Forrás: http://.sportbanyaszat.reblog.hu – RSS