Gyurgyev Miklós maximalista, ezért sosem elégedett a teljesítményével. Pedig a szabadkai származású, tizennyolc éves jégkorongozó az elmúlt hetekben számos gólt és gólpasszt jegyzet klubcsapatában és az U18-as válogatottban.
Pusztai Viola • Gyurgyev Miklós neve mostanában mind gyakrabban szerepel az U18-as jégkorongmérkőzések pontszerzőit feltüntető statisztikákban. Nem véletlenül, hiszen a tizennyolc éves játékos az elmúlt hetekben góljaival és gólpasszaival is felhívta magára a figyelmet. Az ifjúsági válogatott lengyelországi Négy Nemzet-tornáján a házigazdák elleni győzelemből egy góllal és két gólpasszal vette ki a részét, míg a hazai bajnokság elődöntőjében a Csíkszereda elleni két meccset két találattal és egy passzal zárta.
– A sérülésem után úgy érzem, hogy megint a régi formámban játszom – mondja. – De soha sem vagyok elégedett magammal, maximalistaként mindig jobb akarok lenni.
A szezon elején úgy érezte, „levegőváltozásra” van szüksége, ezért a MAC Budapesttől Székesfehérvárra, az ifj. Ocskay Gábor Jégkorong Akadémiába igazolt. Remekül érzi magát Székesfehérváron, gyorsan beilleszkedett a csapatba, amiben nagy szerepe volt edzőjének, Kiss Dávidnak is.
Gyurgyev Miklós ma már barátainak tekinti a csapattársait, pedig amikor átköltözött, egy szót sem tudott magyarul
– Remek edzőnek tartom, mindenben segít, bármiről beszélhetek vele. De ugyancsak sokat köszönhetek a korábbi edzőimnek, Rasid Semsedinocnak, Marton Tibornak és Svasznek Bencének is – így Miklós, akit igazából mindenki Nikolának hív, hiszen Szerbiában, egészen pontosan a vajdasági Szabadkán született, és ott ismerkedett meg a jégkoronggal is.
– Apukám jégkorongozott, én hároméves lehettem, amikor először láttam hokifelszerelést. Kezdetben, mint minden gyerek, csak korcsolyáztam, később kezdtem csak hokizni. Szabadkán 1939-ben alapították a helyi klubot, és a jugoszláv időkben szép eredményeket ért el a csapat. Aztán mindenfelé fejlődött a sportág, kivéve Szabadkán, ahol fedett csarnokot sem építettek, így csupán három hónapot lehet edzeni egy évben. Pedig sok a tehetséges gyerek, de nincs lehetőségük arra, hogy jó játékosokká váljanak.
Márpedig Miklós többről álmodott, ezért tizenhárom évesen szüleivel együtt Magyarországra költözött, hogy jobb körülmények között és magasabb színvonalon jégkorongozhasson. Marton Tibor edző segítségével a MAC Budapestben kezdett el játszani, a társaival szinte azonnal megtalálta a közös hangot. Csak az okozott neki kezdetben problémát, hogy egyáltalán nem beszélt magyarul.
Mostanra már otthon érzi magát Magyarországon, ezért is döntött úgy, hogy válogatottként a szerb helyett a magyar színeket kívánja képviselni. Mint mondja, a csapattársai egyben a barátai is, akikkel közösen minél több sikert szeretne elérni.
A jégen azért rendre megmutatkozik rajta a híres szerb mentalitás.
– A gyors, agresszív játékomat tartom a legnagyobb erősségemnek, illetve azt, hogy a meccseken az utolsó másodpercig harcolok. Mindig százszázalékosan próbálok teljesíteni, igyekszem motiválni a társaimat, hogy ők is adjanak bele mindent, akár vezetünk, akár vesztésre állunk. A lövéseket ellenben a válogatott edzők szerint is többet kell gyakorolnom. Természetesen szeretnék tagja lenni az áprilisban az U18-as világbajnokságra utazó válogatottnak. Nagy a harc a csapatba kerülésért, és az engem még inkább arra ösztönöz, hogy keményebben dolgozzak.
