Magyar válogatott: „Edzésen páros lábbal csúszkált be a többieknek, akik ezt nehezen tűrték” – Kerkezt az akaratereje repíti előre

Kerkez Milos előbb a holland élvonalba, majd a magyar válogatottba is berobbant. A még mindig csak 18 éves bal oldali szélső védőre – az ETO neveltjeként – természetesen Győrött is igen büszkék, Soós Imre, a klub korábbi ügyvezetője a Kisalföldnek idézte fel az újdonsült válogatottal kapcsolatos emlékeit, amelyek megvilágítják a fiatal futballista útját is.

Kaposi Dániel játékosügynök – aki egyben a Rapid Wien megfigyelője is volt – keresett meg annak idején, hogy Milost magatartásbeli problémák miatt eltanácsolták a Rapidtól, és szeretné az ETO-ba hozni, megnéznénk-e a játékost. Tizenöt éves volt, és már az első labdaérintések után kiderült, hogy zseni a gyerek.

– A FIFA szabályai szerint azonban tizenhat év alatti játékos számára csak akkor engedélyezett az országváltás, ha a szülei is életvitelszerűen költöznek. De volt olyan megoldás, ha a lakóhelytől számítva ötven kilométeren belül igazol át a fiatal, akkor azt megteheti. Mivel ez Ausztriában nem volt megoldható, ezért a család hazaköltözött Szabadkára, és a hódmezővásárhelyi klub együttműködésével Magyarországra igazolhatott. Utána már nem volt akadálya az országon belüli klubváltásnak. Milos anyukájával együtt Győrbe költözött – mondta Soós Imre a nem mindennapi klubváltásról.

Ahogyan a lap fogalmaz, a magatartásával ott is sok gond volt az iskolában, a kollégiumban és kezdetben a pályán is, de a tanárok, a nevelők, az edzők segítségével ezek nagy részét levetkőzte. Feltétlen győzni akarásával pedig mindig kitűnt a társai közül.

– 2020 nyarán felvittük az első csapat keretéhez – folytatta Soós.

– A bizonyítási vágytól fűtve edzésen például páros lábbal csúszkált be a többieknek, akik ezt nehezen tűrték. Az idősebb játékosok, mint Andrics, Priskin vagy Lipták vették a szárnyaik alá, nehogy baj történjen vele.

– Megbeszéltük a tulajdonos úrral, majd az edzőkkel, hogy nyugodtan építsék be Kerkezt a csapatba, nem vesszük a fejüket, ha elmegy rajta egy-két pont, mert rövid távon is megéri játszatni. Persze volt, hogy valóban hibázott, a Szentlőrinc ellen például fél óra után kiállították. Gyorsan felvette a felnőttfutball, az NB II ritmusát. Ami utána történt vele, az szinte meseszerű.

A teljes cikk itt érhető el!

Dzsudzsák a búcsúmeccséről: “Nem azt jelenti, hogy onnantól kezdve már nem lehetek válogatott”