Magyar válogatott: Újabb játékos hagyta el a keretet sérülés miatt – hivatalos

A Magyar Labdarúgó Szövetség a hivatalos közösségi oldalán jelentette be, hogy

Vécsei Bálint sérülése a vártnál lassabban gyógyul, így a férfi A-válogatott egészségügyi stábja és a szövetségi kapitány úgy döntöttek, hogy gyógyulása érdekében eltekintenek a játékos szerepeltetésétől.

A posztban hozzáteszik, hogy Vécsei Bálint már el is hagyta a telki edzőtábort.

Az már korábban is ismert volt, hogy Vécsei sérüléssel küszködik, hiszen emiatt kapott meghívót Csongvai Áron, eddig azonban volt némi esély arra, hogy a Fradi középpályása felépülhet és vállalhatja a játékot a Luxemburg vagy a Görögország elleni felkészülési mérkőzéseken.

Mint ismert, az elmúlt napokban Loic Nego, Bolla Bendegúz és Kleinheisler László is sérülés miatt került ki a keretből.

Ádám Martin után újabb támadó igazolhat az NB I-ből Dél-Koreába