Magyar villanások Németországban, Gazdag remekelt Amerikában – légióskörkép

NÉMETORSZÁG

Szoboszlai Dominik góljával jutott a Német Kupa legjobb 16 csapata közé az RB Leipzig, de ott lesz a nyolcaddöntőben a Dárdai Pál vezette Hertha is.

Willi Orbán és Szoboszlai Dominik is kezdőként lépett pályára a negyedosztályú Babelsberg otthonában megrendezett Német Kupa-meccsen. A fiatal középpályás már a kezdetektről igen aktív volt, sok akció folyt át rajta és több ígéretes átadása, beadása is volt. Már a 9. percben gól is születhetett volna egyik veszélyes passzából, de Poulsen csúsztatása után Heinrichs nagy helyzetben a kapu mellé lőtt.

A dán válogatott támadóval különösen jó összhangban futballozott Szoboszlai, de Orbánnak is kis híján gólpasszt adott szögletből a középpályás, de a 32. percben a védő a kapu mellé fejelt. A 45. percben aztán már Szoboszlai “vállalta” a befejezést és Poulsen remek passza után a kapus lábai között talált a hálóba.

Ugyancsak továbbjutott a nyolcaddöntőbe a Dárdai Pál vezette Hertha, amely egy félidő után még 1-1-re állt a szünet előtt tíz emberre fogyatkozó Münster otthonában, de a második játékrész hajrájában megtörte negyedosztályú ellenfelét.

A Mainz hosszabbítást követően (3-2) búcsúztatta kedden a Bielefeldet a kupában. A mindent eldöntő – és egyébként gyönyörű – találatot a csereként a 73. percben beálló Szalai Ádám készítette elő, méghozzá egy nagyszerű sarkazással a 114. percben.

Novothny Soma, a Bochum támadója a kispadról figyelte az Augsburg elleni kupameccset, melyet csapata 2-2-es döntetlent követően büntetőkkel elveszített.

Hétvégén a Bundesliga 10. fordulójában Dárdai Pál vezetőedző csapata, a Hertha BSC 2-0-ra kikapott a Hoffenheim vendégeként a német labdarúgó-bajnokság tizedik fordulójának péntek esti nyitómérkőzésén. A hazaiak már az első félidőben beállították a végeredményt, ráadásul a meccs utolsó negyedórájában a fővárosiak emberhátrányban futballoztak.

A Mainz Szalai Ádámot csereként vetette be, míg a Freiburg Sallai Roland nélkül tudott nyerni szombaton. A három magyarral, Gulácsi Péterrel, Willi Orbánnal és Szoboszlai Dominikkal felálló RB Leipzig 1-1-es döntetlent játszott szombaton idegenben az Eintracht Frankfurttal a német bajnokság tizedik fordulójában.

A lipcseiek a 35. percben Szoboszlai szöglete után, Orbán csúsztatását követően Yussuf Poulsen révén kerültek előnybe, és gyakorlatilag végig kontrollálták az összecsapást, számtalan lehetőséget puskáztak el, a hazaiak viszont húsz másodperccel a lefújás előtt, a 94. percben egy pontrúgást követően egyenlítettek.

A Bochumban Novothny Soma a 83. percben állt be csereként a Mönchengladbach ellen 2-1-re elveszített bajnokin.

BELGIUM

Bese Barnabás, az OH Leuven jobbhátvédje ezúttal sem volt keretben a másodosztályban szereplő Lierse (1-2) elleni kupameccsen, ahogy az Anderlecht ellen 2-2-es döntetlennel végződő bajnokin.

A Genk magyar utánpótlás-válogatott támadója, Németh András nem volt nevezve a harmadosztályú Sint-Eloois-Winkel (6-0) elleni kupameccsre, és a Waregem ellen 6-2-re megnyert bajnokira sem a belga élvonal 13. fordulójában.

HOLLANDIA

Kiss Tamás a negyedosztályú Ajax Amateurs ellen a szünet után állt be a Cambuurban, amely 5-0-s sikerrel jutott a legjobb 32 közé a holland kupában. Vasárnap végig a kispadon ült a Waalwijk ellen 1-0-ra megnyert bajnokin.

A magyar válogatottnál is számításba vett Szőke Adrián (Heracles) betegség miatt nem volt nevezve a harmadosztályban érdekelt ASWH ellen 3-1-re megnyert kupameccsre, és kihagyta az Ajax ellen gól nélküli döntetlenre végződő bajnokit a holland élvonal 11. fordulójában.

Rácz Barnabás, az FC Eindhoven középpályása megszerezte a második gólját a holland másodosztályban, majd a 94. percben lecserélték, csapata pedig 4-3-ra nyert az Excelsior vendégeként a 13. fordulóban.

TÖRÖKORSZÁG

Szalai Attila, a Fenerbahce magyar válogatott védője kezdőként végig a pályán volt a Konyaspor ellen 2-1-re elveszített bajnokin.

Megyeri Balázs (Göztepe) ezúttal sem volt nevezve az Alanyaspor ellen 2-2-re végződő bajnokira.

A magyar válogatott szélsőt, Varga Kevint sérülés miatt nélkülöző Kasimpasa 2-0-ra nyert a Yeni Malatyaspor török élvonal 11. fordulójában.

AUSZTRIA

Bukta Csaba, az Altach magyar utánpótlás-válogatott támadója kezdőként végigjátszotta a Hartberg ellen 2-0-ra elveszített bajnokit.

Mester Csaba, az osztrák másodosztályban szereplő Austria Wien II támadója kezdőként 66 percet játszott a Kapfenberg ellen 3-1-re elveszített bajnokin

Major Sámuel, a Liefering magyarja csereként a 62. percben lépett pályára a Vorwärts Steyr ellen 1-1-re végződő mérkőzésen, a a stájeri együttesben Tóth Balázs nem volt a keretben.

SVÁJC

Bolla Bendegúz, a Grasshoppers magyar válogatott védője sípcsontsérülés miatt kihagyta a Sion elleni bajnokit. Csapata 3-1-re nyert idegenben a svájci élvonal 12. fordulójában.

CIPRUS

Az APOEL magyar-brazil hátvédje, Paulo Vinícius kezdőként végigjátszotta a Dox ellen 2-2-re végződő meccset, a 30. percben sárga lapot kapott.

Lang Ádám előbb végigjátszotta az újonc PAEEK ellen 1-0-ra elveszített bajnokit múlt hétfőn, majd az Anarthosis ellen is egygólos vereséggel végződő mérkőzést péntek este.

DÁNIA

Prosser Dániel, a SönderjyskE támadója a Silkeborg elleni bajnokin kezdőként 61 percet játszott. A Michael Boris által irányított dán együttes kiütéses, 6-0-s vereséget szenvedett a dán élvonal 14. fordulójában. Az Aarhus elleni kupameccsen viszont csereként a 70. percben lépett pályára, majd csapata hosszabbítás után 2-0-ra nyert és jutott tovább a negyeddöntőbe.

LENGYELORSZÁG

Tamás Márk, a Slask Wroclaw magyar válogatott hátvédje sérülés miatt nem volt nevezve a Termalica Nieciecza ellen 4-3-ra elveszített bajnokin.

Vida Kristopher a 68. percben lépett pályára a másodosztályú Sosnowiec ellen 1-0-ra megnyert kupameccsen, majd vasárnap nem játszott a Jagiellonia ellen 3-3-ra végződő bajnoki mérkőzésen a lengyel élvonal 13. fordulójában.

OLASZORSZÁG

Nagy Ádám, az olasz másodosztályban a Pisa magyar válogatott középpályása csereként az 55. percben lépett pályára a Cremonese ellen 1-1-re végződő bajnokin.

A magyar válogatottnál is számításba vett Balogh Botond ezúttal nem kapott lehetőséget a Parmában, amely 2-1-re nyert a Cittadella vendégeként.

SZERBIA

Holender Filip, a Partizan Belgrád mayar válogatott játékosa a szerb élvonal 5. fordulójából pótolt mérkőzésen nem volt keretben a Metalac ellen. Csapata nélküle 3-1-re nyert. Vasárnap a Cukaricki ellen (2-0) sem volt tagja a meccskeretnek.

OROSZORSZÁG

Kecskés Ákos, a Nyizsnyij Novgorod magyar válogatott védője, nem volt keretben a másodosztályú Voronyezs ellen 1-0-ra megnyert kupameccsen. A Lokomotiv Moszkva ellen viszont kezdett és végig a pályán volt, csapata pedig 2-1-es vereséget szenvedett hazai pályán az orosz első osztály 13. fordulójában.

SZLOVÁKIA

Megszakadt a DAC három mérkőzésből álló győzelmi sorozata, a sárga-kékek egy góllal maradtak alul a Liptószentmiklós ellen idegenben. Hahn János kezdett, majd a szünetben lecserélték, Schäfer András végigjátszotta a meccset. Szendrei Ákost és a sérülése után lábadozó Kalmár Zsoltot nem nevezték a mérkőzésre.

SZLOVÉNIA

Futács Márkó, az Olimpija Ljubljana csatára kezdőként végigjátszotta a meccset, a 12. percben sárga lapot kapott. Csapata 1-1-es döntetlent játszott a Bravo ellen a szlovén élvonal 15. fordulójában.

HORVÁTORSZÁG

Ismét felütötte a fejét a koronavírus-fertőzés a Kleinheisler László fémjelezte NK Osijeknél, ezért elhalasztották a vasárnapra tervezett HNK Rijeka elleni rangadót.

Lovrencsics Gergő kezdőként végigjátszotta a Hajduk Split legutóbbi, Slaven Belupo ellen 3-2-re elveszített bajnokit a horvát élvonal 14. fordulójában.

A spliti együttes zsinórban negyedik mérkőzésén maradt nyeretlen a bajnokságban, majd a vezetőség úgy döntött, a jövőben nem Jens Gustafsson vezetőedzővel folytatja a munkát.

EGYESÜLT ARAB EMÍRSÉGEK

Varga Roland, az emírségekbeli al-Ittihad Kalba magyar válogatott támadója kezdőként végig a pályán volt az al-Uruba elleni kupameccsen, csapata 1-0-s vereséget szenvedett, ám ez is belefért, hiszen 4-1-es összesítéssel jutott be a negyeddöntőbe.

A csütörtöki, al-Nasr elleni bajnokin a 86. percben állt be, csapata 3-0-ra nyert az arab emírségekbeli bajnokság 8. fordulójában.

USA

Sallói Dániel a bokasérülése után vasárnap visszatért a Sporting Kansas City csapatába, és az MLS alapszakaszának vasárnapi játéknapján az 54. percben pályára lépett a Minnesota otthonában 2-1-re elveszített meccsen. Mindez azt jelenti, hogy nincs akadálya, hogy pályára lépjen a magyar válogatott novemberi világbajnoki selejtezőin.

A Philadelphia Union magyar válogatott támadó középpályása, Gazdag Dániel remek hetet tudhat maga mögött: előbb gólpasszt adott a Toronto ellen 2-2-re végződő mérkőzésen, majd góllal segítette győzelemhez csapatát a Cincinati ellen.

Schön Szabolcs, az FC Dallas magyar válogatott szélsője előbb 66 percet játszott a Real Salt Lake ellen (1-2), majd az Austin FC ellen, a 76. percben, 1-1-es állásnál kapott lehetőséget edzőjétől.