Magyarország – Egyesült Államok

A negyeddöntő a tét női válogatottunk számára. Piszkosul nehéz dolga van a csapatnak, hiszen az olimpiai bajnokot valamint a friss világliga-győztest kell legyőznie a legjobb nyolcba kerüléshez.

2014-noi-valogatott-magyar-usa

– a lányok már a vízben melegítenek.

– a csapatfogadkozások most zajlik a parton.

– a himnuszok elmaradnak, ugyanis nagyon hideg van Kazanyban, 15 fok….

-Ami a mai nap történéseit illeti: a görögök és a hollandok már ott vannak a legjobb nyolc között, hiszen előbbi a kanadaiakat, utóbbi pedig a kazahokat győzte le.

– már egy vereséget begyűjtött az együttes, hiszen a csoport rangadóján kikaptak az olaszoktól.

– az amerikaiak idén júniusba megnyerték a világligát, ahol nem találtak legyőzőre a küzdelmek során.

Két dármai vereséggel és egy győzelemmel zárta a csapat a csoportkört a vb-n, így a legjobb nyolc közé is játszania kell. A harmadik hely a grupptóbban azt jelentette, hogy a C csoport másodikjával játszunk, tehát az USA együttesével.

Sz. B.

Fotó: MTI

Forrás: www.vizipolo.hu – RSS