Maignan: “Azért dolgozom, hogy a legjobb legyek”

Mike Maignan, a csapat kapusa elmondta, hogy szinte azonnal otthon érezte magát a Milanban és felfedte, hogy a szezon közben hosszabb ideig sérülten védte a Rossoneri kapuját, mielőtt megműtötték a csuklóját. A francia válogatott hálóőr a La Gazzetta dello Sportnak nyilatkozott és többek között kitért a Scudettóra, Nelson Didára, az olasz futballra és a gyerekkori példaképeire is.

“Milan és Lille? Hosszú ideje nem nyert trófeát egyik klub sem, de egy csapatnyi fiatallal és tapasztalt játékosokkal kiegészülve sikerült. A Milanba való érkezésem előtt hosszasan beszéltem Maldinivel, Massarával, Piolival, Didával és még Leaóval is, szóval tudtam, hogy nagy ambíciók vannak.” – mondta Maignan.

A MILANNAL VAGY A LILLE-LEL VOLT IZGALMASABB A BAJNOKI CÍM MEGNYERÉSE?
“Abban a pillanatban Reggio Emiliában úgy éreztem, hogy a Lille-lel intenzívebb volt. Aztán megláttam, hogy mi történt a Dóm téren Milánóban és azt gondoltam, hogy ez egészen hihetetlen. Őrület volt.”

HOSSZÚ CSATA VOLT A SZEZONBAN AZ INTERREL. MIKOR TUDATOSULT BENNETEK, HOGY TIÉTEK LEHET A SCUDETTO?
“Már a kezdetektől fogva megvolt az akarat, hogy megpróbáljuk megnyerni. Aztán volt egy kevésbé pozitív időszakunk, amikor szinte pánikba estünk. Beszélgettünk egymással és visszatértünk a munkához. Azt mondtuk egymásnak, hogy még nincs vége és sok meccs van hátra. Amikor az Inter botlott Bolognában, akkor tudatosult bennünk, hogy nekik vége, mert onnantól kezdve a mi kezünkben volt a sorsunk. Köszönet jár az Internek is, mert az Olasz kupában elszenvedett 3-0-s vereség nagyon motivált minket.”

RONALDINHO SZERINT A MOSTANI MILANBAN KEVESEBB SZTÁR VAN, DE UGYANOLYAN SZELLEMISÉG VAN, MINT AMI 2011-ES BAJNOKCSAPATBAN VOLT…
“Talán igaza van. Nincsenek nagy neveink, de egy csapat vagyunk elképesztő győzni akarással és rengeteg tehetséggel. Ezek a megfelelő összetevők egy erős csapat építéséhez.”

ELÉG SOKAT KOMMUNIKÁLSZ A MÉRKŐZÉSEK ALATT PIOLVAL…
“Kezdetben kényszerből történt, mert teljesen más volt, amit a Lille-ben kért tőlem az edző. Franciaországban taktikai szempontból inkább zónákban gondolkodtunk, míg Olaszországban több a passzjáték. Beszélek az edzővel, hogy bizonyos szituációkat a lehető legjobban kezeljek. Nagyon sok taktikai tanácsot ad és időnként én is javaslok neki ötleteket, alternatívákat. Az a nagyszerű, hogy Piolival nagyon jól lehet párbeszédet folytatni.”

DIDÁVAL AZONNAL MEGVOLT AZ ÖSSZHANG?
“Az a tény, hogy kapusedzőként dolgozik a Milannál egy extra motiváció volt számomra, mert tudtam, hogy általa fejlődhetek, hiszen ő volt a világ egyik legjobb kapusa. Nem beszélve arról, hogy szakmailag és fizikálisan hasonló adottságokkal rendelkezünk, ami segít. Amikor megismertem, rájöttem, hogy ő is egy szerény ember, aki szereti a munkáját és a futballnak él. Pont mint én. Piolihoz hasonlóan Didával is nagyon sokat beszélek. Elemezzük az összes akciót a legapróbb részletekig, amelyek a különbséget jelenthetik. Ő egy igazi referenciapont számomra.”

MIBEN FEJLŐDTÉL LEGINKÁBB EGY ÉV ALATT A MILANBAN?
“A Lille-ben azt kérték tőlem, hogy többet játsszak direktebben és részesítsem előnyben a hosszú kapuskidobásokat az ellenfél nyomásának elkerülése érdekében. A Milannál viszont a rövid passzjátékokban tudtam a legjobban kifejezni a képességeimet. Pioli szinte söprögetőként tekint rám és ez tetszik.”

MI A LEGJOBB KVALITÁSOD?
“A technikán és a taktikán naponta dolgozunk, szóval a mentális erőmet mondanám.”

NEM VOLT KÖNNYŰ FELADAT DONNARUMMA HELYÉBE LÉPNI, DE MÁR A MILAN SZURKOLÓK KEDVENCE VAGY…
“Soha nem éreztem semmiféle stresszt emiatt, mert soha nem az volt a célom, hogy átvegyem Gigio helyét és elfeledtessem őt. Szakmai döntés alapján érkeztem a Milanhoz, hogy dolgozzak és a saját játékomat játsszam. Ha jól dolgozol, akkor annak meg lesz a jutalma. Persze tudtam, hogy talán nem fognak kifütyülni, de a Milannál azonnal otthon éreztem magam és a szurkolók rendkívüli szeretetet adnak.”

A SZEZON ELEJÉN ELBIZONYTALANÍTOTT A SÉRÜLÉS?
“Többnyire csalódott voltam. Nehéz volt elfogadni. Hét mérkőzést játszottam sérült kézzel, nem akartam megállni és cserben hagyni a csapattársaimat. Inkább vállaltam az injekciókat és a krémeket, emellett csak a mérkőzés előtti napon edzett. Aztán amikor a válogatottban voltam és a fájdalom nem múlt el, rájöttem, hogy vigyáznom kell magamra. Az kézspecialista elmagyarázta, hogy akár egy 1 éves kihagyást is kockáztatok, szóval megműtötték a csuklómat, de mindent megtettem, hogy minél hamarabb visszatérjek. Nem nekem való, hogy csak üljek és ne csináljak semmit. Így a 10 hetes felépülési időből 6 hét lett és visszatértem a pályára.”

A SOK KULCSFONTOSSÁGÚ VÉDÉSED KÖZÜL MELYIKET EMELNÉD KI?
“Luperto lövését mondanám, az Empoli elleni meccsen a San Siróban. Előtte hetekig beszéltünk Didával az ilyen fajta védésről és nem értettünk egyet, aztán végül pontosan azt alkalmaztam, amit kért tőlem és sikerült a labdát szögletre tolni. Ez a közös munkánk egyfajta szintézise.”

17 MÉRKŐZÉSEN NEM KAPTÁL GÓLT AZ IDEI SZEZONBAN. A LEGJOBB ÖT KAPUS KÖZÖTT ÉRZED MAGAD?
“Csak azért dolgozom, hogy a legjobb legyek, de nem az én tisztem megmondani, hogy a legjobb 5 kapus között vagyok-e vagy sem. Jelenleg nem jár a fejemben a Yashin trófea. Ez relatív, de ha megnyerném, akkor természetesen örömmel töltene el.”

KIK A GYEREKKORI PÉLDAKÉPEID?
“Nekem soha nem voltak. Ennek ellenére jól tanulmányozom és elemzem az összes kiváló kapust. Nagyra tartom Neuert, de a gyerekkori szobám falain Zidane, Ronaldinho, Gerrard, Eto’o és Ibrahimovic poszterek voltak.”

HOGYAN ÜDVÖZÖLT IBRA A MILANNÁL, MIUTÁN A PSG-BEN CSAPATTÁRSAK VOLTATOK?
“Gratulált a Lille-ben megnyert bajnoki címhez, de elmagyarázta, hogy Olaszországban máshogy mennek a dolgok és a Milannál nagyobb a nyomás. Ibrahimovic példamutató mindenki számára. Ő is – akárcsak én – összeszorította a fogait, hogy közösen elérjük a célt, ahogy azt megígérte. Remélem, hogy hamarosan visszatér.”

GIROUD-VAL, THEÓVAL ÉS KALULUVAL AZ ÖLTÖZŐBEN NEM IGAZÁN ÉREZHETTED MAGAD ELVESZVE…
“Kalulu mentálisan is nagyon erősnek bizonyult, maximálisan kihasználta az adódó lehetőséget és remélem, hogy továbbra is így folytatja. Theóval nagyon közel állunk egymáshoz a válogatottban is. Giroud nem volt meglepetés senkinek és az ígéretének megfelelően megtörte a 9-es mezszám átkát a Milanban.”

MI A KÜLÖNBSÉG A SERIE A ÉS A LIGUE 1 KÖZÖTT?
“Olaszországban minden csapat előszeretettel támad, nagyobb az intenzitás. A Ligue 1-ben a kisebb csapatok általában jobban visszazárnak.”

AZ EGYIK NEGATÍV DOLOG A RASSZISTA SÉRTEGETÉS VOLT. MIT LEHET TENNI EZ ELLEN?
“Ez évek óta tart, nem én leszek az utolsó. A Cagliari elleni mérkőzés után szóltak, hogy mondjam el az álláspontomat, de nem történt semmi. Szerencsés vagyok, mert a Milan igazán támogat engem, de az olasz és az európai intézményekben vannak olyanok, akik magasról tesznek arra, hogy megbüntessék az illetőket. A panaszkodás már nem elég. Rajtunk, játékosokon fog múlni, hogy tegyünk valamit.”

MILYEN AMBÍCIÓID VANNAK A BAJNOKOK LIGÁJÁT ILLETŐEN?
“Egyre jobbnak kell lennünk és tanulni abból, amit ebben a szezonban tapasztaltunk. Túl sok idő telt el azóta, hogy a Milan nem nyerte meg. Célom, hogy a Milant visszavezessem Európa csúcsára, ahová való.”

FRANCIAORSZÁG OTT LESZ A VILÁGBAJNOKSÁGON, MÍG OLASZORSZÁG NEM…
“Nagy kár értetek. Nem hiszek azoknak, akik favoritokról beszélnek, de mindent bele fogunk adni annak érdekében, hogy a maximumot hozzuk ki.”