Maignan: “Nagyszerű csapatmunka volt”

Mike Maignan boldogan nyilatkozott a Lazio elleni győzelem után és elmondta, hogy a sérülése után kissé elveszítette a magabiztosságát, de biztos volt benne, hogy munkával sikerül visszanyernie a legjobb formáját.

A francia válogatott kapus kapott gól nélkül hozta le az Olasz kupa negyeddöntőjét. Meglehetősen kevés dolga volt a meccsen, ugyanis 90 perc alatt mindössze egyetlen védést kellett bemutatnia, amit könnyedén abszolvált. Maignan a meccs után olaszul nyilatkozott az érkezése óta először és úgy tűnik, hogy bő fél év leforgása alatt folyékonyan megtanulta az új nyelvet.

MIKE, AZ ELSŐ KÉRDÉSEM AZ LENNE, HOGY MOST SIKERÜLT LEPARKOLNOD A STADIONBAN?
“Igen, ezúttal igen…” – mondta mosolyogva. “Az előző mérkőzéshez képest más volt a helyzet és most már mindenki tudja, hogy melyik az én helyem a stadion parkolójában.”

MILYEN A KAPCSOLATOD A SZURKOLÓKKAL?
“Nagyon jó. Éreztem a szurkolók energiáját és lelkesedését. Mindig mellettünk állnak és ez nagyon fontos.”

A DERBIN EGY FRANCIA KAPUS VÉDETT BRAVÚRRAL ÉS EGY FRANCIA CSATÁR SZEREZTE A SORSDÖNTŐ GÓLOKAT. ÖRÜLSZ A FRANCIA STÍLUSÚ MILANNAK?
“Igen érezhető ez a francia szellem a csapatban, de minden a csapatmunkán múlik. Nem számít, hogy valaki francia vagy olasz, a legfontosabb az, hogy egy csapatként játsszunk.”

EGY FÁJDALMAS KÉZSÉRÜLÉSBŐL ÉPÜLTÉL FEL. VOLT-E VALAMILYEN MÉLYPONT SZÁMODRA VAGY A KEZDETEKTŐL FOGVA SIKERÜLT REAGÁLNI?
“Amikor először visszatértem a pályára nem volt könnyű visszanyerni a meccs- és edzésrutint. Kissé elveszítettem a magabiztosságomat, de tudtam, hogy a mindennapi munkának köszönhetően sikerülni fog visszatérni a szintemre.”