Majdnem papírforma

Az U13-as lányok versenyének kivételével érvényesült a papírforma a szekszárdi ranglistaversenyen. A győztesek közül Both Olivér szettet sem vesztett, míg Adamik Csenge nagy csatában, hátrányból fordítva nyerte meg a döntőt.

Pusztai Viola Csupán az U13-as újonc lányok versenyében borult a papírforma a szekszárdi utánpótlás-ranglistaverseny első napján. A többi korcsoportban nemcsak, hogy az esélyes nyert, de az első két kiemelt játszotta a döntőt.

Az U11-es fiúk mezőnyében az első helyen rangsorolt Balogh Bence a fináléig szettet sem vesztett, és úgy tűnt, nem is fog, miután 2-0-ra vezetett a másodikként rangsorolt Krebs Levente ellen. A BVSC játékosa viszont hozta a harmadik játszmát, így a Tolna fiatal pingpongosa végül 3-1-re nyert ellene.

Both Olivér szettveszteség nélkül győzött Forrás: MOATSZ

Both Olivér szettveszteség nélkül győzött  •  Forrás: MOATSZ

Az U13-asok versenyében ezúttal nem indult a hazai ranglistát vezető András Csaba, és az elmúlt héten a horvát nemzetközi utánpótlás-bajnokságon párosban ezüstérmet nyerő Terék Norbert. Távollétükben a szintén serdülőválogatott Both Olivér számított az abszolút esélyesnek, és igazolta is: szettveszteség nélkül nyerte a versenyt. A döntőben a még az U12-es korosztályba tartozó Ócsai Mátét győzte le.

Az U11-es lányok versenyében az első kiemelt Adamik Csengének jobban meggyűlt a baja az ellenfelekkel, mint a fiúknak. A negyeddöntőben Tölgyes Dorottya már 2-0-ra vezetett ellene, onnan fordított, majd a döntőben Kenesey Bianka is 2-1-es előnyben volt már, amikor a tatai játékos összekapta magát, és 3-2-re behúzta a meccset.

Az U13-as lányok mezőnyében borult leginkább a papírforma. A második kiemelt Kozári Tamara a negyeddöntőben búcsúzott, az első helyen rangsorolt Phan Viola pedig a döntőben szenvedett vereséget. A legjobb napot ezúttal Czeglédi Szilvia fogta ki, aki egyetlen szettveszteségét a negyeddöntőben könyvelhette el, a fináléban sima 3-0-val, meggyőző játékkal utasította maga mögé Phant.

A szekszárdi ranglistaverseny a serdülők viadalával folytatódik.

A részletes eredmények ITT megtekinthetők.

Forrás: www.utanpotlassport.hu – RSS