Majthényi nyerte a vitorlázó Bajnokok Bajnokságát

image

Majthényi Szabolcs nyerte meg vasárnap a Balatonkenesén rendezett vitorlázó Bajnokok Bajnokságát.

    A 18. alkalommal lebonyolított regattán öt egység vitorlázott a bajnokok bajnoka címért. A szeszélyes áprilisi időjárás jócskán próbára tette a bajnokokat, hiszen a viharos szél miatti, két nap várakozás után csak vasárnap tudtak vízre szállni.
    A rendezőktől kapott tájékoztatás szerint a győzelmet magabiztos vitorlázással, négy első hellyel, a hétszeres Repülőhollandi-világbajnok Majthényi kormányozta egység nyerte, így ők őrizhetik egy éven át az antik ezüst vándorkupát.
    A Bajnokok Bajnoksága versenyt a Hajó Magazin 1993-ban rendezte meg először, azzal a céllal, hogy a magyar bajnoki címet szerzett vitorlázók egyenlő feltételek mellett, azonos hajóosztályban is megmérettessenek, és kiderüljön, hogy ki a bajnokok között a legjobb.
    Végeredmény:
    ————–
Majthényi Szabolcs  4 pont
Bakóczy Róbert     10
Tomai Balázs       12
Czégai Péter       18
Kálóczy Antal      18