Májusban dől el a tokiói torna-vb sorsa

image

A nemzetközi szövetség (FIG) pénteki bejelentése szerint májusban döntenek majd arról, hogy Tokió megrendezheti-e októberben a tornászok olimpiai kvalifikációs világbajnokságát.

    Közleményében a FIG annak a reményének adott hangot, hogy a természeti katasztrófa sújtotta Japán a korábbi elképzeléseknek megfelelően otthont adhat majd a vb-nek, ugyanakkor jelezte: a legfontosabb, hogy a sportolók egészsége ne kerüljön veszélybe, így a májusi döntésnél ezt tartják majd szem előtt.
    "Ma még nem ismerjük a nukleáris katasztrófa hosszú távú következményeit és hatásait, de az egész világ aggódik" – áll a FIG dokumentumában.
    Japánt március 11-én 9-es erősségű földrengés rázta meg, majd cunami pusztított. A szökőár miatt komoly sérülések keletkeztek a fukusimai atomerőműben, a nukleáris katasztrófa nyomán pedig kitelepítették az erőmű 20 km-es körzetében élőket. Az áldozatok és eltűntek száma több tízezerre tehető.
    Az események miatt tulajdonképpen a sportélet is megállt Japánban. Tokió nem tudta megrendezni a műkorcsolya-világbajnokságot, a labdarúgó-válogatott lemondta meccseit, a jégkorong-válogatott pedig visszalépett a magyarországi divízió I-es vb-től.

XLsport.hu
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.