Maldini beszélt a BL-ről, Thiaw-ról és a csapatról

Paolo Maldini, a klub technikai igazgatója szerint három-négy év munkájának eredménye, hogy a Milan hosszú-hosszú idő után ott van a Bajnokok Ligája kieséses szakaszában. Az olasz szakember a Tottenham elleni mérkőzés előtt nyilatkozott és kitért Gerry Cardinaléra, a nemzetközi porondra, a szurkolókra és Malick Thiaw-ra is.

“Az európai kupaporond nehéz és óriási a különbség a csapatok között, különösen gazdasági szempontból. Jobban örültem volna, ha kevesebb sérülttel vágunk neki ennek a mérkőzésnek. A formációváltást a kialakult helyzet diktálta. Az utóbbi időben a Milan játéka kissé visszaesett ahhoz képest, amellyel tavaly megnyerte a Serie A-t. Normális egy út során, hogy hullámvölgyek vannak. Sajnos elveszítettük az esélyt, hogy négy versenysorozat közül kettőt megnyerjünk.” – mondta Maldini.

“Ebéd közben találkoztam Cardinaléval és minden jól ment. Nem fogom elmondani, hogy mit beszéltünk. Régóta nem láttuk egymást és sok dologról szó volt, a jelenlegi pillanatról, a játékról… Elképzelhetetlen, hogy néhány éven belül csökkentsük a különbséget Európa legnagyobb klubjaival szemben. Hiszünk a projektben, de időbe telik. Meg kell találni az egyensúlyt. Magasak az elvárások és tudjuk, hogy nagy felelősség nehezedik ránk. Pioli szavai kedvesek voltak. Minden nap Milanellóban vagyok és igyekszem hozzájárulni azzal a tapasztalattal, amit ebben a fantasztikus mezben éltem át a futballpályán. Nagyon magas a szint és hosszú idő után értünk el erre a pontra. Sajnos az utóbbi hetekben nem voltunk túl jó formában, nem voltunk meggyőzőek és túl sok sérültünk hiányzott.”

“Nagy elégedettséggel tölt el a közönség támogatása. Egy olyan összhang alakult ki a szurkolókkal, amely az évek során nagyszerű eredményeket hozott.”

“Jelenleg a játékosoknak csak a pályára kell koncentrálniuk. Három, négy évig küzdöttünk azért, hogy most itt legyünk a Bajnokok Ligája kieséses szakaszában.”

“Mindenki úgy tekint a háromvédős rendszerre, ahogy akar, de jelen pillanatban lehetővé teszi számunkra, hogy egységesek legyünk. Amit az előző két évben csináltunk, az nem adott szilárdságot a csapatnak az elmúlt másfél hónapban. Nem annyira a formáció a hangsúlyos, hanem a megközelítés. Nem szabad elfelejtenünk, hogy mik voltak a fegyvereink és melyek azok a dolgok, amelyek erre a szintre vezettek minket, mint például a bátorság és az agresszív játék.”

“Thiaw? Soha nem tudom, hogy a szavaim egy játékosból pozitív hatást váltanak ki vagy feszültséget okoznak. Sokat beszélgettem vele az elmúlt hónapokban, láttam a fejlődését és azt mondtam neki, hogy ne adja fel. Thiaw és Vranckx is nagyon fiatal játékos, mindketten napról napra fejlődnek. Malick a Torino ellen megmutatta, hogy milyen jó képességekkel rendelkezik, most pedig az érzelmes oldalát is megismertük.”